- rész
Megkértem Marisol-t, hogy küldje el nekem a teljes képernyőképeket, jól látható dátumokkal és nevekkel. Nem akartam vádat emelni egy szövegkörnyezetből kiragadott kifejezés alapján. Nyolc kép érkezett. Brenda egy eljegyzési buliról beszélt egy fotóssal, egy privát koccintásról és egy séf által készített vacsoráról. Bejelentette, hogy az ingatlan a családé, és hogy a vendégeknek át kell utalniuk a hozzájárulásaikat egy személyes számlára. Egy hangjegyzetben, amelyet az unokatestvérem engedéllyel megosztott velem, Brenda azt mondta, hogy ő a „háziasszony”. Azt sem tudtam, hogy van egy eljegyzése, amit meg kell ünnepelnie. „Andrés tud ezekről a díjakról?” – kérdeztem. „Nem” – válaszolta Marisol. „Azért fizettem, mert azt hittem, a szobák fedezésére szolgál. Felhívtalak, amikor megláttam az ügynökség hirdetését.” Leültem a számítógéphez, és megkerestem a lemondási elismervényt. A foglalást valóban lemondták, és a részleges visszatérítést jóváhagyták. A cateringes e-mailben megerősítette a lemondást és a már megvásárolt kellékek díját.
A pénzemmel egy családi összejövetelt fizettem; nem ígértem szállást olyan embereknek, akiket nem is ismertem. Elküldtem Marisolnak mindkét nyugtát, és megkértem, hogy szóljon a csoportnak, hogy a szállás és az étkezés már nem elérhető. Azt válaszolta, hogy ezt Brendát nem sértegeti. Írtam az ügynökségnek, hogy tisztázzam, senki sem használhatja a régi foglalási kódomat a belépéshez. Egy alkalmazott megerősítette, hogy csak a számlatulajdonos módosíthatja a tranzakciót, és hogy az ingatlan újra felkerül a naptárba. Aztán Inésre néztem. Összegyűjtötte a csillagokat, és egy cipősdobozba tette őket. „Felragaszthatjuk őket a falra?” – kérdezte. „Annak ellenére, hogy a nevek már nem lesznek benne.” „Megtarthatjuk őket azoknak, akik ténylegesen meglátogatnak minket.” Elvette a koronás kártyát, és a végére tette. Egy pillanatra legszívesebben újra lefoglaltam volna a házat, csak hogy megkíméljem ettől a szomorúságtól. Aztán eszembe jutott,
hogy nem lesz olyan buli, ahol szívesen látják. 11:58-kor közös üzenetet küldtem anyának és Brendának: „Nem fogom megszervezni és kifizetni a szilveszteri ünnepséget. A ház és a bankett elmarad.” „Nem ajánlottam fel díjak felszámítását, és nem is engedélyeztem, hogy családi tulajdonként mutassuk be őket. Te gondoskodj a vendégeidről.” – válaszolta Brenda egy nevető emojival. Anya azt írta, hogy rosszindulatból tönkreteszem a hírnevét. Letettem a telefonomat kijelzővel lefelé, és szendvicseket készítettem Inésnek. 12:04-kor csörögni kezdett. Az első hívás Anyától jött. A második a nővéremtől. Aztán jöttek a vendégek telefonszámai, és egy újabb üzenet a virágkötőtől, akit Brenda egyedül fogadott fel. Evés közben nem vettem fel. Inés egy történetet mesélt egy osztálytársamról, aki rossz színpadra ment az iskolai ünnepség alatt. Hallgatni akartam őt anélkül, hogy minden rezgést ellenőriznék. 12:40-kor a telefonom 31 nem fogadott hívást mutatott.
Felvettem a következőt Anyától a mosókonyhából. „Gabriela! Most tudtuk meg, hogy a ház nem szabad!” „Írásban értesítettelek.” „Brendának már vannak utazói. Fizettek, hogy megünnepeljék az eljegyzését, és te most tönkretetted a meglepetést.” – Nem én hívtam meg őket, és nem én kaptam meg a pénzt. Vissza kell majd fizetnie. – Hosszú szünet következett. Hallottam, hogy becsukódik egy ajtó, és Brenda panaszkodik, hogy csalónak állítom be őket. – Most nem tudja visszafizetni – motyogta anya. – Miért? – Mert már elköltötte. – A fotósra? – kérdeztem. Brenda kikapta a kezéből a telefont. – Megvettem az eljegyzési gyűrűmet. 38 500 pesóba került, és nem fogom visszaadni csak azért, mert nem tudod irányítani a lányodat. – Mozdulatlanul álltam a mosógép előtt. – Tizenegy pár adományozott 44 000 pesót, azt gondolva, hogy szállást fizetnek. Te ebből a pénzből vettél egy ékszert. – Meghívókat és dekorációt is fizettem.
Minden tökéletes lett volna, ha nem csináltál volna jelenetet. – Andrés tudja, honnan jött a pénz? – Letette a telefont. Anya azonnal visszahívott. Ezúttal nem vettem fel. Megmostam a kezem, bár nem voltak piszkosak, és visszamentem Inéshez. „A nagymama mérges?” – kérdezte. „Igen, de nem a te dolgod megjavítani. Segítesz kiválasztani, mit főzzünk 31-én?” A fehér pozolét választotta, mert Tomás feladata volt a retek felvágása, és mindig túl vastagon hagyta őket. Nevettem az emléken. Kinyitottuk a receptkönyvét, és leírtuk, mit kell még megvennünk. Közben Marisol írt, hogy több vendég is ellenőrizte az átutalási engedélyét. Néhányan Leónból és Querétaróból utaztak, és tudni akarták, van-e alternatív szállás. Írásban megerősítettem, hogy a szerződésem lejárt, hogy nem szedtem be a díjaikat, és hogy a visszatérítésért vegyék fel a kapcsolatot Brendával. Nem akartam, hogy egy harmadik fél is bajba kerüljön egy most felfedezett csalás miatt. Az egyikük azt válaszolta, hogy Brenda küldött egy képet egy tóparti házról a „családunk háza” szöveggel. A fotó az ügynökségtől volt, közvetlenül a hirdetésből vettem át. Egyszerűen csak annyit válaszoltam, hogy kibéreltem az ingatlant, és már nincs fenntartott hozzáférésünk. Délután beszéltem egy Marisol által ajánlott jogi tanácsadóval. Áttekintettük a képernyőképeket, a szerződéseimet és a vendégektől származó bevételek hiányát a számláimon. Azt tanácsolta, hogy őrizzem meg az eredeti dokumentumokat, ne tegyek közzé sértéseket, és ne ígérjem meg, hogy visszafizetem a soha meg nem kapott pénzt. Ha bármelyik résztvevő igényt tartana, be tudom bizonyítani, hogy ki a bérlő, és ki kapta az átutalásokat. Készítettem egy egyértelmű értesítést is Brendának, amelyben kértem, hogy ne használja a nevemet házigazdaként. Aznap este anya váratlanul megjelent a kapunál. Inés fürdött, és nem nyitott ajtót. Kimentem a kis teraszra beszélgetni. „A húgod elveszítheti a lakását” – mondta anya. „Kölcsönadtad neki a teherautót, és most őt is leállítod.” „Mondtam neki, hogy az önkéntes havi fizetés 30 nap múlva lejár. Nem fogok gyűrűt venni neki.” „Tomás megtakarításai vannak nálad. Neki nincs senkije.” Kinéztem a lányom hálószobájának ablakára. „A férjem Inés felnevelésére hagyta a pénzt, nem Brendanak, hogy bulikat rendezzen anélkül, hogy ő is csatlakozna hozzá.” Anya sírva fakadt, és megkérdezte, hogy legalább bejöhetne-e köszönni. „Ma este nem. Először is be kell vallanod, mit mondtál neki.” „Nem fogok bocsánatot kérni, amiért megpróbáltam megnyugtatni a húgodat.” „Akkor ma nem beszélünk erről.” Elment anélkül, hogy elköszönt volna. Azt hittem, a legrosszabb már elmúlt. 10:11-kor üzenetet kaptam egy ismeretlen számról. Andrés volt az, Brenda vőlegénye. „Gabriela, bocsánat a késői időpontért. Most láttam a számlákat, amiket Marisol küldött. Brenda azt mondta, hogy három éjszakára neki adtad a házat, és hogy a megtakarításaiból fizette a gyűrűt. Igaz, hogy a vendégeinket számlázta ki anélkül, hogy szólt volna nekem? Beszélnem kell veled, mielőtt döntést hozok.”
