Kérlek, kapcsold be az „Összes hozzászólás megtekintése” opciót a történet folytatásának elolvasásához. A lájkjaid, hozzászólásaid és megosztásaid arra ösztönöznek minket, hogy közzétegyük a teljes történetet és még sok más érdekes történetet. Legyen csodálatos és szerencsés napod!
- rész
Mondtam Andrésnek, hogy másnap reggel beszélhetünk egy kávézóban, és hogy csak a költségeimmel kapcsolatos dokumentumokat hozom el. Nem akartam a nővérem kapcsolatának hírvivője lenni. Este 9-kor megérkezett, fáradtnak tűnt, és egy mappával kezében volt az eljegyzési meghívó. Úgy döntöttek, hogy 31-én este ünneplik az eljegyzési bejelentésüket, de Brenda egy exkluzív szilveszteri köszöntőként adta elő. „Biztosított róla, hogy felajánlottad a kastélyt” – mondta. „Azt hittem, azért csinálod, hogy kibékülj a családoddal.” „Az volt a fenntartásom, hogy mindenkivel, beleértve Inést is, időt töltsek. Senki sem említette, hogy a barátaidtól kérsz díjat.” Megmutattam neki a nevemre szóló szerződést és a lemondási értesítést.
Összehasonlította a dátumokat Marisol képernyőképeivel. 4000 pesót fizettem, mint bármelyik másik vendég, hogy segítsek a „rendezvény előkészítésében”, bár Brenda azt mondta neki, hogy a pénz fedezi a virágokat és az italokat. Aztán megnyitott egy képet a gyűrűről. „Öt hónappal ezelőtt egy egyszerű gyűrűvel kértem meg a kezét. Múlt héten ezzel jött.” Azt mondta, hogy egy kampány során megkeresett pénzéből vette. „Tegnap telefonon bevallotta nekem, hogy a befizetésekből fizette.” Andrésnek el kellett várnia a válaszadást. „Tegnap este megkérdeztem tőle, és azt mondta, hogy barátoktól kaptam kölcsön. Ma már nem tudom, mit higgyek. Nem kért meg, hogy győzzem meg arról, hogy vessen véget a dolgoknak, vagy hogy maradjon. Tudni akarta, hogyan beszéljen azokkal, akik pénzt adományoztak. Azt javasoltam, hogy mindenki őrizze meg a nyugtáját, és közvetlenül Brendától kérjen visszatérítést. A jogi tanácsadó elmagyarázhatja a lehetőségeket,
ha valakinek hivatalos panaszt kell benyújtania. „Bocsánat, hogy nem kérdeztem meg korábban, honnan jött mindez” – mormolta Andrés. „Te is egy hamis verziót kaptál” – válaszoltam. „A lényeg az, hogy mit döntesz most.” Hazaértem, és Inést éppen egy táblát készített a konyhába. Felírta rá: „December 31.: Pozole anyával”, és két színes tányért rajzolt. Azt javasoltam, hogy hívjuk meg Marisolt, aki azon a hétvégén egyedül élt. A lányom kérte, hogy rajzoljak még egyet. Amikor mondtam neki, hogy rajzolhatok egy csillagot az unokatestvérének, megkérdezte, hogy tilos-e a felnőtteknek jönniük. „Nem” – válaszoltam. „Csak azokat hívjuk meg, akik velünk akarnak lenni, és jól tudnak bánni velünk.” Miközben a bevásárlólistát készítettük, kaptam egy e-mailt a Brenda által felbérelt virágárustól. Az én telefonszámomat adta meg, mint a számla felelősét. Azt válaszoltam, hogy nem írtam alá és nem is engedélyeztem a szolgáltatásaikat,
és kértem, hogy minden költséget az általa felbérelt személynek utaljanak. Csak a lényeges információkat csatoltam. Utána beszéltem Marisol-lal, hogy megtudjam, van-e még valaki, aki úgy gondolja, hogy lesznek szabad szobák. Elmondta, hogy öt pár már kért visszatérítést, és kettő más lehetőséget keres a hosszú hétvégére. A csoportos csevegésben most már több üzenet volt a pénzről, mint az ünneplésről. Brenda megígérte, hogy egy héten belül visszafizeti a 44 000 pesót, anélkül, hogy jelezte volna, honnan lesz a pénz. „Nem kellene fizetned azért, hogy betartsd az ígéretét” – mondta Marisol, mielőtt szóba jöhettem volna. „És nem is fogok. Fáj, hogy az unokatestvéreink így végzik.” „Fáj látni, hogy a nevedet használta, majd Inést kellemetlenségnek nevezte. Megbeszéltük, hogy Marisol vacsorázik velünk a 31-én.” Vett egy társasjátékot, és azt mondta, hogy nem kell nagy ház ahhoz,
hogy szép estét töltsünk. Délután anya hat üzenetet hagyott a lemondásom „következményeiről”. Felhívtam, amikor Inés kiment a teraszra egy vele egykorú szomszédjával. – Anya, nem küldözgetheted nekem folyton Brenda kiadásainak listáját – mondtam. – Soha nem egyeztem bele, hogy kifizessem a kötelezettségeit. – A tóparti ház lehetőséget adott neki, hogy közelebb kerüljön a pénzes emberekhez – válaszolta. – Segíthettél neki anélkül, hogy bármit is veszítenél. – 17 000 pesót vesztettem a bérleti díj büntetése és az étel között. Ez semmi neked, mert soha nem kérted. – A húgod nem érzi jól magát. – A lányom sem érezte jól magát, amikor megtudta, hogy nem látják szívesen. Emlékszel arra a karácsonyra, amikor egyedül kérted, hogy játssz, miközben mindenki más beszélt?’” Anya azt állította, hogy Inés érzékeny, és én minden megjegyzést elutasításnak értelmeztem. Elmagyaráztam, hogy nem fogok vitatkozni arról, hogy mit kellene éreznie egy lánynak, aki sztárokat csinált a nagyszüleinek. „Nem tiltom meg nekik, hogy szeressék” – tettem hozzá. „Nem vagyok hajlandó beletörődni egy olyan élethelyzetbe, ahol nemkívánatosnak érzi magát.” Anyám azt válaszolta, hogy Brenda a lakása elvesztésének szélén áll. A havi támogatásom, amit eddig nyújtottam, már nem is elég a lakbérére. Emlékeztettem a 30 napos felmondási időre és az alternatívákra, amelyeket Brenda a saját jövedelméből is választhat. „A húgod a te véred” – motyogta. „Inés is a te véred.” Nem jött válasz. Letettem a telefont, mielőtt újra könyörögtem volna, hogy bánjanak vele kedvesen. Később Andrés elküldte nekem a csoportnak küldött üzenetének másolatát: elismerte, hogy nem engedélyezte az adománygyűjtést, és arra kérte Brendát, hogy adjon meg egy ellenőrizhető visszafizetési ütemtervet. Nem említette a lányomat vagy a… pénz. Meglepődtem, hogy sikerült neki mindezt nyilvános vádaskodás nélkül megtennie. Azon az estén Brenda posztolt egy cikket, amelyben „a húgnak” nevezett, „aki tönkreteszi mások boldogságát”. Nem válaszoltam. Otthon feltettük a kukoricadarát forrni, és megmostuk a retket. Inés megkérdezte, hogy Tomás nagy zajt csapott-e, amikor megkóstolta a pozolénkat. Mondtam neki, hogy mindig úgy fújt a kanalára, mintha trombita lenne. Annyira nevetett, hogy vizet öntött az asztalterítőre. Együtt törölgettük szárazra. 8:35-kor Andrés felhívott. Halk hangon beszélt. „Most bontottam fel az eljegyzésünket. Megkértem Brendát, hogy magyarázza el a kifizetéseket, és hogy ne tegye többé a lányát felelőssé. Azt mondta, nem adja vissza a pénzt, amíg újra nem fizeted ki a buli költségeit.” „Nem tudok hozzámenni valakihez, aki ilyen feltételeket szab.” Mondtam neki, hogy mindkettőnk fájdalmát sajnálom, és hogy ezt a kapcsolatot nem tudom helyrehozni. Öt perccel később valaki dörömbölt a kapumon. A biztonsági kamerán láttam, hogy Brenda egy ékszerdobozt tart a kezében, és anyám mögötte. A húgom a kaputelefonba kiabált: „Gyere ki, Gabriela!” Andrés elhagyott, és ez mind a te hibád. Meg fogod fizetni nekem, amit elvesztettem, vagy holnap elmondom Inésnek, hogy miért utasítja el az egész család.
