Sem lemondtam, sem elfogadtam az ajánlataikat. Gabriel válaszolt a keresetre, banki adatokat kért, és megvédte a jogomat a hagyaték azon részére, amely jogilag engem illetett. Időközben Adriana ügyészt eltávolították az ügyből egy adminisztratív áthelyezés ürügyén. A helyére kinevezett személy elhalasztotta az eljárást.
Egyik este, amikor azt hittem, hogy nincs erőm még egy ütéshez, Alejandro részegnek nevezett. Miután tudattam vele, hogy én csinálom, felvettem a beszélgetést.
– Én vittem, Mariana – zokogta. – Én vittem Rosát a temetés előtt. Anya azt mondta, írjam alá, különben Cárdenas elveszi az állásomat és a lakásomat. Ő kapta meg a másik szalagot. Tudta, hogy az orvos elment. Bocsásson meg.
„És miért hagytad, hogy elhiggyem, én öltem meg?” – kérdeztem tőle.
Nem vette fel. Hallottam, hogy Beatriz követeli a telefont, majd a vonal megszakadt.
Másnap Gabriel felfedezte, hogy Alejandro egy magánklinikán jelentkezett be, állítólag rehabilitáció céljából, és nem fogadhat látogatókat. Ezzel egy időben Beatriz ügyvédje benyújtott egy dokumentumot, amelyben azt állította, hogy üldözési téveszmékben szenvedek, és kötelező pszichiátriai vizsgálaton kell átesnem. Ez egy kétségbeesett kísérlet volt a vallomásom hiteltelenítésére.
Önként jelentkeztem egy független szakembernél. Miután kikérdezett, arra a következtetésre jutott, hogy mély gyászt élek át, de ez nem teszi képtelenné a tények megítélésére. Gabriel bizonyítékként benyújtotta a jelentést, a kórházi feljegyzéseket és a felvételeket a vonatkozó eljárásban. A kényszerkihallgatásra irányuló kérelmem sikertelen volt.
Azon a héten valami más is történt, amire Cárdenas nem számított. Gabriel dokumentálta a késedelmeket, és a felügyeleti hatóságokhoz fordult. Adriana vette át a nyomozást; a tűzeset miatt letartóztatott őr azt vallotta, hogy a kórházigazgató utasította őt az iratok megsemmisítésére, a törvényszéki szakértők pedig gyorsító nyomait találták az archívum ajtaja közelében.
Alejandro végül a saját ügyvédje kíséretében tanúvallomást tett. Most először mindent elmondott anélkül, hogy az anyja mögé bújt volna. Bevallotta, hogy olyan dokumentumokat írt alá, amelyekről tudta, hogy hamisak, és elmagyarázta, milyen előnyöket ígért neki Cárdenas, ha abbahagyom a kérdezősködést.
Az ügyészség vádat emelt az igazgató és a nőgyógyász ellen a szülésemmel és az eltussolással kapcsolatos magatartásuk miatt. Vizsgálták Beatrizt és a jelentések meghamisításában részt vevőket is, míg egy külön vizsgálat a tüzet és a tisztviselő állítólagos nyomásgyakorlási taktikáját vizsgálta. A klinikát higiéniai intézkedések alá vonták, és a vonatkozó jogi eljárások után elvesztette működési engedélyét.
A jogi folyamat hónapokig tartott. Voltak kimerítő meghallgatások és napok, amikor el akartam bújni. Apa csendben ült mellettem. Elena nagymama, aki mindig is szűkszavú asszony volt, hozott nekem egy tál húslevest, és ezt mondta:
– Éjszaka sírhatsz, amennyire csak akarsz, lányom. Nappal ne hagyd, hogy ők döntsenek helyetted.
Végül a hanyagságért és hamisításért felelősöket elítélték, a büntetések pedig az egyes személyek bizonyított részvételétől függtek. Alejandro jogi következményekkel nézett szembe a hamis állítások miatt, és elfogadta a pár vagyonára vonatkozó egyezséget. Beatriz elvesztette azt a tiszteletbeli pozíciót, amellyel olyan büszkén dicsekedett, és felelnie kellett a perben megállapított károkért és felelősségekért. A pénz soha nem hozhatta vissza Rosát, de legalább senki sem állíthatta többé hivatalos jegyzőkönyvben, hogy a halála az én hibám volt.
Amikor Beatriz megtudta, ki az apám, szóhoz sem jutott. Egy meghallgatáson tudta meg, amikor meghallotta, hogy Julián Salazar a Campos de Jalisco agráripari csoport alapítója, amely a régió egyik fő gabonaszállítója.
„Ez mind a tiéd?” – kérdezte, miközben a régi csizmáira nézett.
– Ugyanaz a paraszt vagyok, aki mellett a zenekar ült az esküvőn – felelte. – Ez nem változott.
