Egy hónappal a kisfiunk születése után megtudtam, hogy a férjem titokban luxusvillát vásárolt a személyi asszisztensének és annak hatéves kislányának. Nem kiabáltam, nem sírtam, és nem vártam otthon, hogy hazajöjjön. Ehelyett egy hatalmas csokor vörös rózsával besétáltam a minneapolisi vállalatának székházába, és mindenki füle hallatára bejelentettem: „Gratulálok! A férjem épp most ajándékozott egy luxusvillát egy másik nőnek!”

– Nem, nem ez volt az ok – ismerte be Russell halkan. – Arra vártam, hogy minden kétséget kizáróan garantálni tudjam a helyszín teljes biztonságát.

„Pontosan mitől védve?” – kérdeztem, miközben ide-oda pillantottam közte és az asszisztense között.

Rachel remegve közeledett a kandallóhoz.

„Biztonságban a volt férjemtől, Paige-től.”

Mereven bámultam.

„A volt férjed? Mi köze neki ahhoz, hogy Russell birtokot vett neked?”

– Esküszöm neked, Paige, hogy soha nem kértem Russelltől, hogy vegye meg azt a kastélyt – mondta Rachel komolyan, érzelmektől elcsukló hangon. – Csak három hete mentem el hozzá, hogy megkérdezzem, tudna-e segíteni a cég egy kis, megfizethető albérletet találni, miután a főbérlőnk kilakoltatási értesítést küldött.

Russell megdöbbentnek tűnt.

– Várj egy pillanatot! – vágott közbe Russell, meglepett tekintettel fordulva felé. – Soha nem mondtad, hogy kaptál egy kilakoltatási értesítést.

– Nem mondtam el, mert világossá tetted, hogy Paige-et nem szabad foglalkoztatni az otthoni problémáimmal – felelte Rachel.

A szoba elcsendesedett. Russell felé fordultam.

„Kifejezetten arra utasítottad, hogy ne avatkozzon bele a lakhatási ügyeibe?”

Felém nyúlt.

„Paige, épp most jöttél haza a vajúdásból, teljesen kimerült voltál, és az édesanyád velünk maradt, hogy segítsen az etetésekben.”

„Szóval úgy döntöttél, hogy mivel a szülésből lábadoztam, túl törékeny vagyok ahhoz, hogy tudjam, a férjem egy kastélyt vesz az alkalmazottjának?” – kérdeztem.

„Megpróbáltalak megvédeni a felesleges stressztől, amíg gyógyulsz” – erősködött Russell.

– Nem védtél meg a stressztől, Russell; egyszerűen csak úgy döntöttél, hogy elhallgatod a hazugságot – mondtam fájdalomtól remegő hangon.

Walter a padlóhoz csapta a botját.

„Elég a veszekedésből. Russell, kezdd a tranzakció legelejével, és ne hagyj ki semmit.”

Russell felállt és kifújta a levegőt.

„Egy hónappal ezelőtt Rachel megtudta, hogy belvárosi lakóparkját eladták olyan fejlesztőknek, akik hatalmas felújításokat terveztek, és a havi bérleti díjat megháromszorozták.”

Ráchel bólintott.

„Russell felajánlotta, hogy több hónapnyi bérleti díjat fizet egy ideiglenes céges albérletben, de én elutasítottam, mert már sokkal tartoztam neki Sadie orvosi ellátásáért.”

Körülnéztem közöttük.

– Milyen orvosi ellátásról beszél?

– Sadie-nél pitvarsövény-defektust diagnosztizáltak csecsemőkorában – magyarázta Rachel halkan. – Az előző egészségbiztosításom nem fedezte a szükséges speciális sebészeti beavatkozásokat, így Russell közbelépett, és közvetlenül a kórházat fizette.

„Fizettél egy nyitott szívműtétért, és egy szót sem szóltál nekem?” – kérdeztem Russelltől.

„Rachel mélységesen zavarba jött, és könyörgött, hogy szigorúan maradjon köztünk az ügy” – válaszolta Russell halkan.

– Nem akartam, hogy a családod azt higgye, anyagilag kihasználom Russell pozícióját – vallotta be Rachel könnyes szemmel. – És amikor a múlt héten azt mondta, hogy talált nekünk egy házat, őszintén azt hittem, hogy az egyik ingatlankezelőjén keresztül egy szerény bérleti díjat szervezett.

Douglas kérdőre vonta a fiát.

„Akkor miért írt alá egy több millió dolláros hagyatékról szóló okiratot?”

Russell elővett egy barna mappát a kabátjából, és az asztalra tette.

„Mert azt a konkrét ingatlant sürgősségi, nehéz helyzetben lévő eladásra kínálták, közel negyven százalékkal a valós piaci értékelése alatt.”

Walter felvonta a szemöldökét.

„Egy Wayzatában található kiváló lakópark ára nem esik negyven százalékkal nagyon konkrét ok nélkül. Ki árulja?”

„Egy Northstar Premier Assets nevű vállalat” – válaszolta Russell.

„És ki az a valódi emberi lény, aki e mögött a vállalati entitás mögött áll?” – kérdezte Douglas.

„Még mindig a törvényszéki nyomozóimmal dolgozom, hogy ellenőrizzük a tényleges tulajdonost” – vallotta be Russell, a cipőjére nézve.

„Családi tőkét költöttél arra, hogy házat vegyél egy cégtől anélkül, hogy tudnád, kié?” – kérdeztem.