Egy gondosan beírt számokkal teli oldalon nyitotta ki.
„Apám azt írta, hogy a módosított auditfájlok másolatait egy privát széfben tárolta a cégen kívül.”
Közelebb hajoltam.
„Leírta, hol van az a széf?”
– Azt írta, hogy a kulcs ott van elrejtve, ahol a család a szégyenletes hibáit temette el – suttogta Rachel.
Russell azonnal a zacskóba csomagolt rézkulcsot a napló mellé helyezte.
„A kulcs háromnegyed tizennégyet jelzett.”
Abban a pillanatban belépett anya, aki egy faládán gyógyteát hozott.
Letette a pelenkázóasztalra, majd megdermedt, amikor észrevette a kulcsot.
„Anya, mi a baj?” – kérdeztem, amikor észrevettem, mennyire sápadt lett hirtelen.
Remegő ujjai a réz felé nyúltak.
„Hol találtad ezt a kulcsot, Russell?”
– A wayzatai birtok kocsiszínjében találtam elrejtve, Joanne – felelte Russell. – Miért ismered fel?
Anya a hintaszékbe rogyott, és alig kapott levegőt.
„Mert az elhunyt édesapádnak, Paige-nek, egy ugyanilyen kulcs volt bezárva az íróasztal fiókjába azon a napon, amikor húsz évvel ezelőtt meghalt abban a szörnyű autóbalesetben.”
# 5. rész: A kő mögött rejlő bizonyítékok
A gyerekszoba olyan csendes lett, hogy a falióra minden ketyegése felerősödött.
Letérdeltem anya széke mellé.
„Anya, mit mondasz apáról?” – kérdeztem, miközben letérdeltem a hintaszéke mellé.
Könnyek patakzottak az arcán.
„Az édesapja már jóval azelőtt vállalati jogi tanácsadó volt a Callahan Enterprisesnél, hogy ön és Russell találkoztak volna.”
Úgy tűnt, megbillen a világom.
– Apa sosem említette, hogy a Callahan családnak dolgozik – mondtam, és éreztem, hogy a világom kicsúszik a helyéből.
„A kilencvenes évek elején közvetlenül Walter Callahannak dolgozott” – magyarázta anyám. „Hirtelen felmondott, miután felfedezte, hogy Leonard Callahan álcégeket használt fel milliók elsikkasztására a családi nyugdíjalapból.”
„Apa megpróbálta feljelenteni Leonardot a hatóságoknak?” – kérdeztem.
„Megpróbálta, de valaki betört hozzánk, kifosztotta az irodáját, és ellopta az összes munkafájlját” – sírt halkan. „Csak egy ugyanolyan, háromnegyed tizennégy feliratú rézkulcsot hiányoltak, amit a te csörgődobozodban rejtett el.”
Russell döbbentnek tűnt.
„A wayzatai kocsiszínt eredetileg a nagyapám építette a nyolcvanas évek végén külső vállalati irattárnak.”
Hirtelen világossá vált a kapcsolat.
– Ami azt jelenti, hogy a bizonyíték, amit Martin Ward és apám megpróbáltak megőrizni, még mindig abban az épületben van – jelentettem ki, és felálltam, hogy szembenézzek a férjemmel.
Mielőtt Russell válaszolhatott volna, rezegni kezdett a telefonja a komódon.
Bekapcsolta a hangszórót, így hallhattuk az aggódó biztonsági főnökét.
„Mr. Callahan, azonnal ellenőriznie kell a helyi hírfolyamokat” – figyelmeztetett a biztonsági főnök. „Valaki épp most szivárogtatott ki egy névtelen sajtóközleményt a Twin Cities összes médiumának.”
Russell megnyitott egy böngészőt a tabletjén.
Egy hatalmas főcím jelent meg:
CALLAHAN ÖRÖKÖSÉT AZZAL VÁDOLJÁK, HOGY VÁLLALATI FORRÁSOKKAL VISSZAFELHASZNÁLTA TITKOS ÚRÓNŐJE LUXUSINGATLANÁT.
Alatta Russell homályos képe látszott, amint átadja Rachel Sadie kis rózsaszín hátizsákját az irodájuk előtt, a Rachel aláírásával ellátott okirat másolatával együtt.
A cikk azzal vádolta Russellt, hogy céges pénzt sikkasztott egy viszony finanszírozására, miközben én gondoskodtam az újszülöttünkről.
Értettem a stratégiát.
„Megpróbálják tönkretenni a hírnevedet, ezért a bizottság eltávolít, mielőtt átkutathatnád a kocsiszínt” – mondtam, miközben összeraktam a stratégiát.
Rachel sírni kezdett, eltakarva az arcát.
„Ez mind az én hibám. Azonnal a sajtóhoz fordulok, és elmondom nekik az igazat Sadie-ről és Warrenről.”
Átkaroltam a vállát.
– Nem, Rachel, ilyet nem fogsz tenni – mondtam, és vigasztalóan átkaroltam a vállát. – Ha elárulod, hogy a volt férjed vadászik rád, még nagyobb veszélybe sodorod a kislányodat.
Russell hálával és szomorúsággal nézett rám.
„Paige, hogy állhatsz itt, és védheted azt a nőt, akit mindenki a szeretőmnek tart?”
– Mert tudom, hogy egy ártatlan anya, akit ugyanazok a szörnyetegek üldöznek, akik tönkretették apám karrierjét – válaszoltam határozottan. – Most pedig fogd a kabátodat, Russell, mert te és én visszamegyünk ahhoz a kocsiszínhez, hogy megtaláljuk azokat a fájlokat, mielőtt Leonard emberei megsemmisítik őket.
