- RÉSZ
Azon a napon, amikor Daniel Valcárcel visszatért a családi farmra, volt feleségét mások maradékának evésével találta, miközben az anyja a munkások előtt megalázta.
– Edd meg a tányérod, Inés. Nem azért vagyunk itt, hogy fiatal hölgyeket etessünk – parancsolta Amparo, miközben egy tál száraz rizst és csirkemaradékot tolt felé.
A 35 éves Inés Robles lesütötte a tekintetét. Repedezett kezei voltak, haja rendszertelenül volt hátrakötve, és egy szebb napokat is látott kötényt viselt.
Daniel négy éve nem látta.
Barcelonából autóval ment abba az Úbeda melletti olajfaligetbe, hogy véglegesítse az apjától örökölt földterület eladását. Exportcége éppen akkor kötött egy nagyobb üzletet, és péntek előtt vissza akart térni.
De ez a jelenet szóhoz sem jutott.
– Mi folyik itt?
Amparo hirtelen mosoly kíséretében megfordult.
– Fiam! Miért nem szóltál nekünk? Valami különlegeset készítettünk volna.
Dániel a tányérra mutatott.
–Megkérdeztem, hogy Inés mit csinál, amikor azt megeszi.
– Fizeti, amivel tartozik. Eleget teszünk azzal, hogy fedél adunk neki a feje fölé.
Daniel félretolta a széket, és odahozott egy tál frissen elkészített ételt.
– Inés, szolgáld ki magad, amit csak akarsz.
Semmihez sem nyúlt.
– Hány napig maradsz?
— Annyi, amennyire szükség van.
–Akkor próbálj meg nem szó nélkül elmenni. Legutóbb, amikor valaki kiállt mellettem, három napig nem vacsoráztam.
A csend elviselhetetlenné vált.
Inés felkapta a tányérját és kiment a konyhából.
Dániel utánament, és a régi kútnál utolérte.
– A bátyám biztosított róla, hogy a nagynénédhez költöztél.
– A bátyád arról is biztosított, hogy 860 000 eurót loptam. És te elhittél neki.
Ez az alak egy sebet tépett fel, amit Daniel évek óta kerülgetett.
Kilenc évig tartó házassága alatt Inés kezelte a család gazdaságának könyvelését. Egészen addig, amíg Sergio, Daniel öccse meg nem jelent a szövetkezettől felvett kölcsönnel, amelyet állítólag Inés meghatalmazásával írtak alá.
A pénz eltűnt.
Amparo kézzel írott jegyzeteket mutatott, amelyek látszólag terhelték a nőt. Daniel válást kért anélkül, hogy meghallgatta volna a magyarázatait.
– Sergio azt mondta, hogy a tartozást rendezték – mormolta.
Inés keserűen felnevetett.
– Számodra igen. Számomra egyre csak nő. Arra kényszerítettek, hogy aláírjak egy adósságelismerő nyilatkozatot. Reggel 5-től dolgozom, semmit sem fizetnek nekem, és még el sem tudok menni.
– Ez lehetetlen.
– Az anyám a régi alkalmazottak házában lakik. Sergio megígérte, hogy kirúgja, ha elmegyek, vagy feljelentem. 73 éves, és alig tud járni.
Dániel úgy érezte, eltűnik a talaj a lába alól.
– Miért nem hívtál fel?
Inés egyenesen ránézett.
– Azelőtt az estén, mielőtt elmentél, kopogtam az ajtódon. Mondtam, hogy felfedeztem valamit a számlákkal kapcsolatban. Emlékszel, mit válaszoltál?
Dániel tökéletesen emlékezett ezekre a szavakra.
Nem akartam még egy hazugságot hallani.
– Soha nem adtál nekem több esélyt – folytatta. – Most ne gyere ide, és ne tedd úgy, mintha te lennél a megmentő.
Mielőtt elsétált, Inés hozzátett valamit, amitől ledermedt:
„Azért jöttél, hogy aláírd a Cortijo del Álamo eladását, ugye? Akkor nézd meg, ki áll a vevőcég mögött. Mert ha aláírod, Sergio befejezheti, amit négy évvel ezelőtt elkezdett.”
2. RÉSZ
Azon az éjszakán Daniel felfedezte, hogy volt felesége a konyha mögötti fűtetlen szobában alszik, egy besüppedt matracon.
Rosario, a szakácsnő, aki 38 éve dolgozott a Valcárcel családnál, mondta el neki, miközben pakolta a mosogatnivalót.
– Anyád megtiltotta neki, hogy velünk üljön. Ha szappanra van szüksége, én veszek neki. És amikor megbetegszik, akkor is dolgozik tovább.
– Miért nem figyelmeztetett senki?
–Mert mindannyiunknak van vesztenivalója, Daniel. És mert az a lány mindenki más előtt megpróbált veled beszélni.
Másnap reggel Sergio fogadta a testvérét az irodában.
