– Ne dramatizáld. Inés önként írta alá.

A dokumentum kimondta, hogy a fennmaradó 860 000 euróból egy havi minimálbérnek megfelelő összeget vonnak le.

Dániel végezte a számításokat.

– Több mint 60 évbe telne, mire visszafizetem, még kamat nélkül is.

Sergio vállat vont.

– Nos, erre gondolnia kellett volna, mielőtt elvitte volna őket.

Daniel követelte az eredeti bankszámlakivonatokat. Testvére azt állította, hogy azok Julián Montalbánnál, a család tanácsadójánál vannak.

De aznap délután egy váratlan nyom bukkant fel.

Nicolás, a farm traktoros-vezetője elmagyarázta, hogy az adóhatóság az Olivares del Sur nevű cég adminisztrátoraként azonosította, annak ellenére, hogy soha nem volt semmilyen üzleti kapcsolata.

Daniel felhívta Clara Medinát, a cége ügyvédjét.

Órákon belül felfedezték, hogy a cég 72 hektár földet vásárolt 610 000 euróért röviddel azután, hogy a kölcsön eltűnt. Ezután visszaadta a földet a családi gazdaságnak.

A bérleti szerződést Sergio írta alá.

Daniel Inést kereste az édesanyjánál, Carmennél, egy idős asszonynál, aki botra támaszkodva járt.

– A lányom nem a pénzért van itt – mondta neki Carmen. – Azért van itt, mert Sergio tudja, hogy nincs máshová mennem.

Inés kijött a konyhából.

– Anya, állj meg.

– Nem. Négy éve nézlek, ahogy kimerülten hazajössz, lányom. Nem fogok tovább hallgatni.

Daniel beismerte, hogy gyáva volt. Azt mondta, hogy a házassága nehéz időszakon megy keresztül, és hogy a vádat arra használta fel, hogy kibújjon a saját felelőssége alól.

Inés közbeszólás nélkül hallgatta.

Aztán elővett egy fém sütisdobozt, ami tele volt fényképekkel, banki másolatokkal és egy jegyzetfüzettel.

– Négy évig titokban tartottam.

Az Amparo által az állítólagos sikkasztás bizonyítékaként bemutatott jegyzetek valójában egy korábbi, Daniel által engedélyezett mezőgazdasági vállalkozáshoz tartoztak.

Az első leveleket leszakították.

Továbbá Inés meghatalmazása lehetővé tette számára a fizetések kezelését, de jelzáloghitelek igénylését nem.

„Találtam számlákat olyan olajról, amelyeket olyan cégeknek adtak el, amelyek soha nem utalták be a pénzt a számláinkra” – magyarázta. „Amikor megpróbáltam figyelmeztetni, megjelent a kamu kölcsön.”

Dániel megértette, hogy a testvérének bűnbakra volt szüksége.

Clara megvizsgálta a másolatokat, és azt tanácsolta, hogy készítsenek panaszt, védjék meg Carment, és őrizzék meg az eredeti dokumentumokat.

Azt is figyelmeztette, hogy a botrány árthat Daniel üzleti megállapodásának.

Habozott.

Inés látta.

– Még mindig félsz, hogy elveszíted a pénzed. Négy éve próbálom nem elveszíteni magam.

Azon a reggelen, amikor Inés reggelit készített volna, két polgárőr tiszt lépett be.

Amparo jelentette néhány családi ékszer eltűnését.

Inés beleegyezésével átkutatták a kis hálószobáját, miközben Sergio az ajtóból figyelte az eseményeket.

A matrac alatt megjelent Valcárcel nagymama smaragd nyaklánca.

– Nem az enyém – suttogta Inés.

Sergio lehajtotta a fejét, hogy elrejtse a mosolyát.

És amikor a rendőrök elvitték, hogy kivizsgálják a történteket, Daniel valami még rosszabbra bukkant: a bizonyítékokat tartalmazó fémdoboz is eltűnt.

3. RÉSZ

Clara még Inés kihallgatása előtt megérkezett a polgárőrség őrsére. Emlékezett rá, hogy az ékszerek megtalálása egy zár nélküli hálószobában nem bizonyítja, hogy ki tette oda. Inés vallomást tett, és azonnali vádemelés nélkül szabadon engedték. Nem sírt, amíg Daniel el nem mesélte neki a dobozról.

„Ez volt az egyetlen dolog, amivel védekezhettem” – mondta. „Négy évet töltöttem a bizonyítékok gyűjtésével, annak ellenére, hogy minden egyes lépésnél remegett a kezem.”

Daniel egy baezai szállodában szállásolta el. A lány visszautasította a társaságát, és háromszor ellenőrizte a zárat.

Azon az estén megkérdezte Amparót, hogy ki lépett be abba a hálószobába.