1. RÉSZ

Az esküvője előtti este Olivia rájött, hogy legjobb barátnője hónapok óta próbálja elcsábítani a vőlegényét, és hogy másnap készen áll tönkretenni a menyasszonyi ruháját, hogy megakadályozza a férjhezmenetelt.

A legrosszabb az egészben a koszorúslányoknak kiválasztott nők nevetését hallotta.

Mindez röviddel éjfél után történt, egy elegáns, Santander-öbölre néző szállodában. A 32 éves Olivia Fernández órák óta próbált elaludni. Ruhája egy fehér ruhatáskában várakozott, jegygyűrűi a szálloda széfjében voltak, elhunyt apjának egy kis fényképe pedig az éjjeliszekrényen pihent.

Másnap feleségül ment Martín Rivashoz, ahhoz a férfihoz, akivel az elmúlt öt évet megosztotta.

Mielőtt kikapcsolta volna a mobiltelefonját, újraolvasta az utolsó üzenetét.

“Holnap kezdődik a legnagyobb kalandunk. A világ minden izgalmával várlak.”

Olivia elmosolyodott.

Aztán egy hangot hallott a fal mögül.

– Bort öntünk a ruhájára. És ha az sem sikerül, eltüntetjük a jegygyűrűket.

Azonnal felismerte Vanessa Llorentét, a középiskola óta a legjobb barátnőjét és a koszorúslányát.

„Mi van, ha Olivia megtudja?” – kérdezte Nerea, egy másik vendég.

Vanessa hangosan felnevetett.

–Olivia soha semmit sem vesz észre. Különben sem érdemli meg Martínt. Hónapok óta próbálom rávenni, hogy észrevegyen.

Olivia lassan felült.

Tizennégy éven át gyakorlatilag a nővérének tekintette Vanessát. Ott volt mellette a szakításai során, kölcsönadott neki pénzt, amikor elvesztette az állását, sőt, még szállást is felajánlott neki, amikor anyagi nehézségekkel küzdött.

Soha nem képzelt el ekkora árulást.

„Tényleg azt hiszed, hogy Martin elhagyná őt érted?” – kérdezte egy másik nő.

– Majdnem megtette – felelte Vanessa. – Csak rá kell jönnie, hogy rossz nőt választ.

Ettől a mondattól Olivia lélegzetét visszafojtva pihent.

Emlékezett azokra az időkre, amikor Vanessa ragaszkodott hozzá, hogy egyedül maradjon Martinnal, a megjegyzéseire, hogy milyen unalmasak az istállóban lévő párok, és arra a furcsa beszélgetésre a leánybúcsún.

„Szerencséd van, hogy Martín ilyen konformista” – mondta neki.

Olivia inkább szerencsétlen tréfának értelmezte ezeket a szavakat.

Most már megértette, hogy nem azok.

Odalépett a két szobát összekötő ajtóhoz, és bekapcsolta a mobiltelefon felvevőjét.

Majdnem négy percig hallgatta, ahogy apróbb katasztrófákkal tönkreteszik a szertartást. Vanessa majd gondoskodik a ruháról. Nerea gondot okoz az időbeosztásban. A gyűrűk pedig közvetlenül a csere előtt eltűnnek.

Aztán megérkezett Vanessa, hogy megvigasztalja a vőlegényt.

Olivia nem sírt.

Ő sem ütközött a falnak.

Egyszerűen megértette, hogy ha aznap este szembeszáll velük, az lehetővé teszi számukra, hogy kifogásokat találjanak ki, és áldozatként tüntessék fel magukat.

2:13-kor üzeneteket küldött a testvérének, Sergiónak, az unokatestvérének, Juliának és Teresának, az esküvő szervezőjének.

2:20-kor másik szobát kért, és megparancsolta, hogy senki ne közölje a változást.

2:36-kor írt Martinnak.

„Holnap változtatnom kell néhány dolgon. Bízz bennem, és még ne kérdezz.”

A válasz azonnal jött.

„Bízom benned. Mondd el, mire van szükséged.”

Olivia még utoljára ránézett a ruhájára.

Azok a nők azt hitték, hogy a megaláztatásukat készítik elő.

Fogalmuk sem volt róla, hogy pirkadat előtt a menyasszony már gyakorlatilag az egész esküvőt átöltöztette.

De volt még egy sokkal fájdalmasabb kérdés.

Mit értett Vanessa azon, hogy Martín majdnem őt választotta?

2. RÉSZ

Reggel 7:05-kor Martin megérkezett Olivia új szobájába.

Julia az ablaknál volt. Sergio kint várakozott, hogy elkerülje a zavaró tényezőket.

Olivia becsukta az ajtót, és egy székre mutatott.

– Mutatnom kell neked valamit Vanessáról.

Martin elsápadt, mielőtt a lány lejátszotta a felvételt.

Olivia figyelmesen nézte.

– Mi történt kettőtök között?

Végighúzta az arcát.