– Van valami, amit már napokkal ezelőtt el kellett volna mondanom neked.

Ez a vallomás jobban fájt neki, mint gondolta.

Martín elmagyarázta, hogy egy héttel korábban Vanessa megkérte, hogy találkozzon vele egy santanderi kávézóban. Azt mondta, hogy Oliviának kétségei vannak az esküvővel kapcsolatban, és beszélnie kell valakivel.

Elfogadta, aggódva a menyasszonyáért.

Vanessa azonban elkezdte célozgatni rá, hogy Olivia nem a megfelelő nő számára. Ezután odalépett hozzá és megpróbálta megcsókolni.

Martin félreállt és elhagyta a helyszínt.

– Miért nem mondtad el? – kérdezte Olivia.

–Mert tudtam, mennyire fontos vagyok neked. Azt hittem, ha nem látom őt többé négyszemközt, akkor mindennek vége.

– Te döntötted el helyettem, hogy melyik igazságot vagyok képes elviselni.

Martin lesütötte a tekintetét.

Nem próbálta igazolni magát.

Elővette a telefonját, és megmutatta a következő üzeneteket.

Vanessa ezt írta: „Nem tagadhatod, hogy van valami köztünk.”

Azt válaszolta: „Nincs ott semmi. Szerelmes vagyok Oliviába. Soha többé ne közeledj így hozzám.”

Aztán jöttek a viccnek álcázott fenyegetések.

„Vannak olyan fényképek, amelyek sok félreértéshez vezethetnek.”

Olivia érezte, hogy valami a helyére kerül.

Aztán lejátszotta a felvételt.

Martin végighallgatta a ruhával, a jegygyűrűkkel és a ugratással kapcsolatos megjegyzéseket. Amikor vége lett, csendben maradt.

– Nem fogom kérni, hogy higgy nekem, csak azért, mert a vőlegényed vagyok – mondta végül. – De azt sem szándékozom hagyni, hogy ő döntsön a jövőnkről.

Olivia mély levegőt vett.

–Még mindig feleségül akarlak venni. De aztán majd megbeszéljük, mit jelent bízni.

Márton bólintott.

7:50-kor Teresa megerősítette, hogy a ruha biztonságban van, a gyűrűket Sergio kezébe adták, és a koszorúslányok többé nem férhetnek hozzá az előkészületekhez.

Úgy tűnt, sikerült megelőzniük Vanessát.

Egészen addig, amíg 8:17-kor Olivia mobiltelefonjára megállás nélkül üzenetek érkeztek.

A leendő anyósa hívta fel először.

– Olivia, drágám, tudnom kell, hogy láttad-e a fényképet.

Az esküvői családi csoportbeszélgetésben megjelent Martin és Vanessa képe, amint látszólag csókolóznak.

Az alábbi üzenetet Vanessa telefonjáról küldték:

„Nem titkolhatom tovább. Oliviának megérdemli, hogy megtudja az igazságot, mielőtt férjhez megy.”

És ez a fénykép már több mint 60 vendéghez eljutott.

3. RÉSZ

Olivia néhány másodpercig a fényképet bámulta.

Vanessa Martín felé hajolt, ajkai közel estek az övéhez, egyik kezét a nyakán nyugtatva. Első pillantásra kompromittáló helyzetnek tűnt.

De Olivia ismerte a férfit, aki azon a fényképen szerepelt.

És volt valami furcsa az arckifejezésében.

Martín láthatóan nem viszonozta a csókot. Hátradőlt, a kezét pedig felemelte, mintha el akarna húzódni.

– Ez az a fénykép, amivel megfenyegetett – mormolta.

Olivia az asztalon hagyta a mobiltelefonját.

Nem is ez a kép fájt neki a legjobban. Hanem az, hogy elképzelte, Vanessa gondosan megtervezett egy helyzetet, amivel tönkretette a kapcsolatukat, Martín pedig, hogy elkerülje a konfliktust, hagyta, hogy a titok kifejlődjön.

– Kérdeznem kell valamit – mondta Olivia. – Ha nem hallottam volna ki azt a beszélgetést tegnap este, elmondtad volna, mi történt?

Martin túl sokáig várt a válasszal.

– Valószínűleg az esküvő után.

Olivia szúrást érzett a mellkasában.

– Tehát nem ő volt az egyetlen, aki eldöntötte, hogy mit kell tudnom.

Martin zavartan bólintott.

-Igazad van.

Nem voltak azonnali ölelések vagy ígéretek, amelyek begyógyíthatták volna a sebet. Oliviának tettekre volt szüksége, nem szép szavakra.

Reggel 8:35-kor Martín személyesen írt a szüleinek és a fényképet megkapó rokonoknak. Elmagyarázta, hogy Vanessa megpróbálta megcsókolni a beleegyezése nélkül, hogy Martín visszautasította, és hogy üzeneteket őrizgetett, amelyek bizonyítják a történteket.

Azt is elismerte, hogy hibát követett el, amikor eltitkolta Olivia elől.

Nem kért senkit arra, hogy támadja meg Vanessát. Egyszerűen csak azt követelte, hogy ne osszanak meg egy kontextusból kiragadott képet.