Közben Teresa felhívta a beszállítókat.

A szertartásra továbbra is délután 1 órakor kerül sor egy somoi birtokon, ahonnan kilátás nyílik az öbölre. A menetrend nem változik. A vendégek a szokásos utasításokat kapják.

Az egyetlen különbség a menyasszonyhoz fordulásra jogosult személyek köre lenne.

Julia segít Oliviának felöltözni. Sergio gondoskodik a jegygyűrűkről. Egy szállodai alkalmazott elkíséri a fotósokat.

Vanessa és a többi koszorúslány elvesztette minden felelősségét.

9:10-kor Nerea sírva hívott.

– Olivia, el kell magyaráznom neked valamit.

Olivia már majdnem letette a telefont.

– Hallottam téged tegnap este, Nerea.

Csend telepedett a túloldalra.

–Nem tudtam, hogy Vanessa el fogja küldeni azt a fényképet.

– De tudtad, hogy tönkre akarom tenni az esküvőmet.

Nerea sietve bocsánatot kért. Azt állította, hogy Vanessa hetek óta mondogatja, hogy Martín túl vonzó és ambiciózus egy olyan nőhöz képest, mint Olivia. Először kellemetlen megjegyzéseknek tűntek. Aztán jöttek a javaslatok, hogy incidenst okozzanak a szertartás alatt.

Nerea bevallotta, hogy azért vett részt a beszélgetéseken, mert félt, hogy kimarad a csoportból.

– Nem állt szándékomban senkit megbántani.

– És mit gondoltál, mit fogok érezni, ha ruha vagy gyűrűk nélkül érkezem az oltárhoz?

Nerea nem válaszolt.

Olivia aznap reggel először sírt.

Nem kétségbeesett sírás volt. Néma könnyek, ahogy rájött, hogy vannak, akik ismerik a legmélyebb bizonytalanságait, és felhasználhatják azokat ellene.

Évekig megbíztam ezekben a nőkben.

Megosztotta Vanessával édesapja elvesztésének fájdalmát. Tökéletesen emlékezett rá, hogyan jelent meg a barátnője tiszta ruhával és egy kávéval a kórházban, amikor az egész család kimerült volt.

Arra is emlékezett, hogy elkísérte a bankba, amikor az eladósodott, 4000 eurót kölcsönzött neki kamat nélkül, és ajánlotta neki egy rendezvényszervező cégnél betöltött álláshelyét.

Mindez nem volt befektetés a hála elnyerésére.

Azért tette, mert szerette.

És pontosan ezért volt olyan nehéz felfognia, mi történt.

9:45-kor Vanessa megjelent Olivia eredeti szobájában egy üveg borral és egy sminktáskával a kezében.

Azt találta, hogy az ágy bevetve, a szekrény üres, a ruhának pedig sehol sincs nyoma.

Azonnal hívott.

Olivia nem válaszolt.

Vanessa Juliának írt, majd Teresának, végül Sergiónak.

Senki sem árulta el, hol van a menyasszony.

Amikor megpróbálta lefoglalni az új szobát a recepción, a személyzet udvariasan elmagyarázta, hogy nem jogosult információszolgáltatásra.

Aztán rájött, hogy valami megváltozott.

10:12-kor üzenetet küldött közvetlenül Oliviának.

„Nem tudom, mit mondtak neked, de beszélnünk kellene, mielőtt valami hülyeséget csinálsz.”

Olivia elolvasta ezeket a szavakat, és letette a telefont kijelzővel lefelé.

Épp akkor érkezett meg a szobába az anyja, Carmen.

A nő a lánya arcára nézett, és rájött, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint ahogy Teresa mondta neki.

„Le akarod mondani az esküvőt?” – kérdezte.

Olivia lassan megrázta a fejét.

–Feleségül akarok menni Martínhoz. De nem akarok úgy tenni, mintha a barátaim nem próbáltak volna megbántani.

Carmen leült mellé.

– Apád mindig azt mondta, hogy vannak emberek, akik megtapsolnak, amikor minden rosszul megy, de kellemetlenül érzik magukat, amikor elkezdesz örülni.

Olivia megsimogatta a fényképet, amit a régi szobájából hozott magával.

– Bárcsak itt lennék.

– Mindenben benne van, amit tanított neked.

Ezek a szavak némi lelki békét hoztak neki.

Röviddel ezután Teresa arról számolt be, hogy Vanessa megpróbálta felvenni a kapcsolatot a hagyatékkal, hogy megerősítse, még mindig koszorúslányként szerepel-e. Miután megtudta, hogy többé nem vesz részt az előkészületekben, követelte, hogy beszélhessen a menyasszonnyal.

Olivia úgy döntött, ad neki 5 percet.

A találkozóra a szálloda egy kis szobájában került sor, Julia az ajtó túloldalán várakozott.

Vanessa felháborodottan rontott be.

– Mit jelent az, hogy eltávolítottál a szertartásról? Mindazok után, amit érted tettem?