- rész
– Az édesanyád nem több egy magányos özvegynél.
Ha nincs ágya neki, hadd aludjon a földön.
Elena Mendoza ezeket a szavakat a terasz üvegajtaja mögül hallotta.
A haja még mindig vizes volt, miután úszott a medencében abban a házban, amelyet a 70. születésnapja megünneplésére bérelt ki.
Ami a legjobban fájt neki, az nem a menyének hangja volt, hanem a saját fia nevetése.
– Ne aggódj, Mariana – felelte Daniel –.
Anyukám mindenhez hozzászokott, mióta apukám meghalt.
Elena a mellkasához szorította a törölközőt.
58 000 pesót fizetett egy tengerparti házért Puerto Morelosban, Quintana Roóban.
Az ételt, a virágokat és a különleges vacsorát is ő fizette az egész családnak.
Összesen az ünneplés körülbelül 150 000 pesóba kerülne neki.
Meghívta Danielt, Marianát és a szüleit, Roberto és Lucía Salcedót.
A hálószobához saját terasz tartozott, kilátással a Karib-tengerre, és egy fürdőkád, amit Elena kifejezetten azért választott, mert a forró víz megnyugtatta a térdét.
De Mariana már ott felállította a bőröndjeit.
Elena belépett a konyhán keresztül, úgy tett, mintha semmit sem hallott volna.
– Anya, de jó, hogy itt vagy – mondta Dániel.
Marianával megtartottuk a hálószobát.
A szülei a másik hálószobában fognak lakni.
A nappaliban található kanapéágyon lehet aludni.
Elena a fiára nézett.
– És ki döntötte el ezt?
Dániel vállat vont.
– Azt hittük, nem bánod.
Mielőtt válaszolhattam volna, Mariana megjelent mosolyogva.
„Elena azt is mondta, hogy jobban szerette a kanapét, mert azt akarta, hogy jól érezzük magunkat a nagy szobában.”
Elena érezte, hogy valami eltörik benne.
Soha ezelőtt nem mondtam ilyet.
Lucia, aki épp akkor jött le a lépcsőn, összevonta a szemöldökét.
–De ma van a születésnapja. Miért nem adják neki a hálószobát?
– Mert Elena el akart kényeztetni minket – felelte Mariana.
Roberto a születésnapos lányra nézett.
– Tényleg a nappaliban kérte, Elena asszony?
A nő mély lélegzetet vett.
– A lényeg, hogy mindenki pihenjen egy kicsit.
Marianna elégedetten mosolygott.
Nem gondoltam volna, hogy ez a válasz nem jelenti a megadást.
Mióta a férje, Ernesto, 3 évvel ezelőtt meghalt, Elena finanszírozta Daniel és Mariana életének jelentős részét.
Először 420 000 peso kellett a háza előlegének kifizetéséhez.
Aztán jöttek a javítások, a késedelmes havi törlesztőrészletek, az állítólagos orvosi vészhelyzetek és az autóproblémák.
Az elmúlt 18 hónapban további 1 380 000 pesót utalt át.
Daniel mindig megígérte, hogy visszafizeti neki, ha javul a helyzete.
Marianának mindig akadt valami új, sürgős dolga.
Elena pedig, kétségbeesetten próbálva nem elveszíteni az egyetlen fiával való közelséget, elővette a csekkfüzetét.
Egészen 6 hónappal azelőtt, hogy valami furcsa dolog történt.
Mariana 185 000 pesót kért tőle édesanyja sürgős műtétjére.
Egy héttel később Elena felhívta Luciát, hogy megkérdezze, hogy van.
– Milyen műtét? – válaszolta a menyének anyja.
Évek óta nem voltam műtőben.
Elena nem szólt semmit.
Még aznap délután elkezdte menteni a nyugtákat, üzeneteket, dátumokat és számlákat.
Ügyvédet is keresett.
A születésnapi vacsora megerősítette számára, hogy valami komolyan nincs rendben.
Mariana felemelte a poharát.
– Szeretnék koccintani erre a csodálatos hétvégére, amit Daniellel megszerveztünk drága Elenánknak.
Roberto letette az evőeszközét.
– Te szervezted?
Azt hittem, Elena hívott meg minket.
– Nos, mindannyian együttműködtünk – felelte Mariana.
Lucia a lányára nézett.
– Azt mondtad, hogy Elena fizette a házat.
– Anya, félreértetted.
– Nem, Marianna.
Tökéletesen emlékszem a beszélgetésünkre.
Kínos volt a csend.
Dániel lesütötte a tekintetét.
Elena nyugodtan folytatta az evést.
Azon az éjszakán a kanapéágyon aludt.
Hajnali 4-kor hátfájással ébredt, de nem bánta meg, hogy hallgatott.
Másnap reggel 11:30-kor megérkeztek a partiszervizek.
Először egy virágdíszekkel megpakolt furgon lépett be.
