Egyszerűen szerettem volna olyan ingatlanba fektetni a pénzem egy részét, amelyet jól ismertem.

Richard ingatlanszakértőket vont be.

A szükséges ellenőrzések után az egyik vagyonkezelő társaságomon keresztül megvásároltam a házat.

A társaság neve A&M Property Holdings lett.

Arthur és Margaret.

Ugyanazok a betűk, amelyek egykor a férjem kis horgászboltjának cégtábláján álltak.

Amikor először megláttam a dokumentumokon, könny szökött a szemembe.

– Arthur biztosan nevetne ezen – mondtam Richardnak.

Az ügyvéd elmosolyodott.

– Azt hiszem, büszke is lenne önre.

Néhány héttel később Colin vacsora közben megemlítette a tulajdonosváltást.

– Képzeljétek, valami befektetési cég megvette a házat.

Jessica bosszúsan felsóhajtott.

– Remélem, nem emelik meg a lakbért!

– A&M Property Holdings – mondta Colin. – Biztos valami gazdag befektetők.

Majdnem elmosolyodtam.

– Érdekes név – jegyeztem meg.

Colin vállat vont.

– Manapság már mindent cégek vásárolnak fel.

Én pedig egyszerűen továbbadtam neki a burgonyapürét.

Egyetlen pillanatra sem jutott eszébe, hogy az A&M betűk mit jelentenek.

Pedig gyerekként éveken át segített Arthurnak a boltban.

A régi kartondobozokon mindenütt ott állt ez a két betű.

Mégsem ismerte fel.

Talán azért, mert eszébe sem jutott, hogy az anyja bármi jelentőset birtokolhat.

Júniusban újabb döntést hoztam.

Megkértem Richardot, hogy keressen nekem egy kisebb házat Dél-Karolinában, Charleston közelében.

A húgom, Helen, már évek óta ott élt.

Amikor először megláttam a sárga kis házat, azonnal beleszerettem.

Két hálószobája volt.

Világos konyhája.

Körbefutó verandája.

És gyönyörű, vad rózsabokrok nőttek a kertben.

A hátsó ablakból hatalmas tölgyfákat lehetett látni.

Helen elkísért a megtekintésre.

– Margaret, ez tökéletes neked! – kiáltotta.

Lassan végigsétáltam a nappalin.

Elképzeltem, ahogy reggelente ott kávézom.

Ahogy könyvet olvasok a verandán.

Ahogy nem kell senki után takarítanom.

A szemem megtelt könnyel.

– Azt hiszem, hazataláltam.

Megvettem a házat.

Lassan berendeztem.

Egy mélykék kanapét választottam, mert Arthur mindig azt mondta, a kék illik hozzám.

A nappaliba tölgyfa étkezőasztal került.

Az ablak mellé pedig egy puha olvasófotel.

A konyhában citromsárga függönyöket akasztottunk fel Helennel.

A hálószobában Arthur fényképét tettem az éjjeliszekrényre.

Csak a húgom és az ügyvédeim tudtak az új otthonomról.

Colinék semmit sem sejtettek.

Továbbra is náluk éltem.

Főztem.

Mostam.

Bevásároltam.

És figyeltem.

Egyre világosabban láttam, hogy Jessica már rég nem családtagként tekint rám.

Hanem ingyenes munkaerőként.

Egy novemberi estén aztán eljött a pillanat, amelyre valahol mélyen már hónapok óta vártam.

Vacsora közben Colin letette a villáját.

– Anya, Jessicával beszéltünk valamiről.

Felnéztem.

– Miről, fiam?

Jessica szélesen elmosolyodott.

Az a mosoly volt az arcán, amelyet akkor használt, amikor valami kellemetlen dolgot akart kedvesnek feltüntetni.

– Margaret, találtunk egy csodálatos helyet neked!

Colin egy fényes prospektust csúsztatott elém.

A borítón két mosolygó, ősz hajú ember játszott valamilyen sportot.

A cím nagy aranybetűkkel állt rajta.

Oakridge Estates – Senior Living Community.

Idősek lakóparkja.

Lassan felnéztem.

– Ti idősek otthonát kerestetek nekem?

Jessica azonnal tiltakozott.

– Jaj, Margaret! Ez nem olyan hely! Sokkal inkább luxus időskori lakóközösség!

– És mikor néztétek meg?

Colin zavartan köhintett.

– A múlt héten.

– Nélkülem?

Jessica vállat vont.

– Nem akartunk feleslegesen terhelni a részletekkel.

Kinyitottam a prospektust.

Egy apró stúdiólakás alaprajzát mutatta.

Kicsi hálórész.

Fürdőszoba.

Egyetlen ablak.

Jessica izgatottan magyarázni kezdett.

– Van étkeztetés, közös programok, buszjárat, orvosi felügyelet! Ráadásul végre a saját korosztályoddal lehetsz!

Lassan Colin felé fordultam.

– Fiam, szerinted nekem erre van szükségem?

A fiam kerülte a tekintetemet.

– Anya, úgy gondoljuk, ez lenne a legjobb.

– Miért éppen most?

Hosszú csend következett.

Végül Colin megszólalt.

– Lucasnak szüksége lenne a szobádra.

Megdermedtem.

– Tessék?

Jessica gyorsan közbevágott.

– Tudod, most kezd kamaszodni. Több magánéletre van szüksége. Emilyvel sem akar már közös fürdőszobát használni.