Hálás voltam neked.
De az évek során lassan rájöttem, hogy nem édesanyaként, hanem ingyenes házvezetőnőként tekintetek rám.
Főztem, mostam, takarítottam, vigyáztam a gyerekekre.
És közben egyre kevésbé éreztem, hogy tartozom valahová.
Amikor úgy döntöttetek, hogy Lucasnak nagyobb szüksége van a szobámra, mint nekem egy szerető családra, végre megértettem, hogy itt már nincs helyem.
Ezért én is döntöttem.
A házat, amelyben éltek, hónapokkal ezelőtt megvásároltam az A&M Property Holdings nevű társaságomon keresztül.
Igen, Colin.
A&M.
Arthur és Margaret.
Ugyanaz a név, amelyet apád boltja viselt.
A ház az enyém.
És most el fogom adni.
Nem azért, mert gyűlöllek.
Hanem mert végre szeretném a saját életemet élni.
Szeretettel:
Anya.”
Colin kezéből kiesett a levél.
Az arcából minden szín eltűnt.
Jessica felkapta a papírt.
Gyorsan végigolvasta.
Aztán lassan felém fordult.
– Margaret… ez valami vicc?
Letettem a kávéscsészémet.
– Nem, Jessica.
– TE VAGY A TULAJDONOS?!
– Igen.
A menyem hitetlenkedve felnevetett.
– Ugyan már! Miből vettél volna meg egy ilyen házat?!
Nyugodtan válaszoltam.
– A saját pénzemből.
Jessica szeme elkerekedett.
– Miféle pénzből?!
Egy pillanatra elgondolkodtam.
Aztán elmosolyodtam.
– Emlékszel arra a kétdolláros sorsjegyre, amit a születésnapomra adtál?
A menyem megdermedt.
– Mi van vele?
– Nyertes volt.
Colin lassan felemelte a fejét.
– Mennyit nyertél, anya?
Ránéztem.
– Tizenegymillió dollárt.
A következő pillanatban Jessica felsikoltott.
– TIZENEGYMILLIÓT?!
Colin a konyhapultba kapaszkodott.
– Ez… ez lehetetlen.
– Pedig igaz.
Jessica idegesen nevetni kezdett.
– Várj csak! Akkor te tíz hónapja milliomos vagy, és egy szót sem szóltál?!
– Így van.
– Miközben mi fizettük a lakbért?!
Ránéztem.
– Jessica, a lakbért a ház használatáért fizettétek. Én pedig továbbra is hozzájárultam a háztartási kiadásokhoz, és minden nap dolgoztam értetek.
A menyem elvörösödött.
– De hát család vagyunk!
Ez a mondat különösen furcsán hangzott tőle.
– Család? – kérdeztem halkan. – Amikor a múlt héten kijelentettétek, hogy el kell mennem, mert Lucasnak kell a szobám, akkor is család voltunk?
Jessica elhallgatott.
Colin lassan leült velem szemben.
– Anya… miért nem mondtad el?
Sokáig néztem a fiamat.
Aztán megszólaltam.
– Mert szerettem volna tudni, hogyan bántok velem akkor, amikor azt hiszitek, hogy nincs semmim.
Colin szeme megtelt könnyel.
Jessica azonban még nem adta fel.
– Ez kegyetlenség! Nem teheted velünk ezt! Két gyerekünk van!
– A gyerekekről gondoskodtam – feleltem. – Lucasnak és Emilynek külön tanulmányi alapot hoztam létre. De azokhoz a pénzekhez ti nem férhettek hozzá.
Jessica arca eltorzult.
– Tehát a saját fiadnak nem adsz semmit?!
Lassan megráztam a fejem.
– Colin felnőtt ember. Saját munkája van. Képes gondoskodni a családjáról.
A fiam a kezébe temette az arcát.
– Anya, én nem tudtam…
– Mit nem tudtál, Colin? Hogy hetvenhárom éves vagyok? Hogy fáj a térdem, amikor egész nap takarítok? Vagy hogy ugyanúgy vágyom a szeretetre, mint bárki más?
A fiam sírni kezdett.
– Sajnálom.
A szívem összeszorult.
Mert bármennyire fájt minden, amit tett, ő még mindig a gyermekem volt.
Az a kisfiú, aki egykor hozzám bújt, ha félt a vihartól.
De most már tudtam, hogy a szeretet nem jelentheti azt, hogy örökké feláldozom magam.
– Colin, én is sajnálom – mondtam halkan. – Sajnálom, hogy ennyi idő kellett ahhoz, hogy megértsd, mit jelentett számomra ez a négy év.
Jessica ekkor észrevette a bőröndömet az ajtó mellett.
– Hová készülsz?
– Charlestonba.
– Mi van Charlestonban?
Elmosolyodtam.
– Az új otthonom.
Colin felnézett.
– Vettél egy másik házat is?
– Igen. Egy kicsi, sárga házat a húgom közelében.
Jessica hitetlenkedve rázta a fejét.
– Ez őrület! Te végig erre készültél?!
– Arra készültem, hogy egyszer újra önálló életem legyen.
A falióra kilencet ütött.
Elővettem a kabátomat.
– Negyed tízkor jön értem a taxi.
Colin felállt.
– Anya, kérlek, ne menj el így!
Ránéztem.
– Hogyan szeretnéd, hogy elmenjek?
– Beszéljük meg! Talán maradhatnál…
A szívem összeszorult.
