A barátnői ismét felnevettek.

Evan arca elvörösödött.

– Elég legyen! Jade a testvérem, és a vendégem.

Blair azonnal megváltoztatta az arckifejezését.

– Jaj, szerelmem! Csak vicceltem!

Aztán felém nyújtotta a kezét.

– Nézd inkább, milyen csodálatos gyűrűt kaptam!

A gyémánt valóban lenyűgöző volt.

De engem nem a kő érdekelt.

A vastag aranyfoglalat belső peremén egy apró, régi véset látszott.

Fortitudo in silentio.

Erő a csendben.

A nagyapám jelmondata.

A gyűrű eredetileg pecsétgyűrű volt, amelyet nagyapám több mint negyven éven át viselt.

Halála előtt két nappal a kezembe adta.

– Jade – mondta akkor rekedt hangon –, a családunkban sokan összekeverik a pénzt az értékkel. Te soha ne tedd ezt.

A gyűrűt egy régi fadobozba tettem. Évekkel később, amikor anyámnál hagytam néhány személyes holmimat, a doboz eltűnt.

Anyám azt állította, véletlenül kidobta.

Most pedig ott ragyogott Blair ujján.

– Honnan van ez? – kérdeztem halkan.

Blair mosolya kiszélesedett.

– Evan ajándéka. Családi aranyból készíttettük. Nem gyönyörű?

Evan zavartan nézett rám.

– Anya azt mondta, hogy nagyapa egyik régi, használaton kívüli ékszere volt.

Lassan anyám felé fordultam.

– Te adtad oda?

– Jade, ne csinálj jelenetet.

– Válaszolj.

Anyám arca megfeszült.

– Egy régi gyűrű volt. Evan eljegyzéséhez méltóbb célra használtuk fel, mint hogy egy dobozban porosodjon.

Egy pillanatra úgy éreztem, mintha valaki mellkason ütött volna.

Nem az arany miatt.

Hanem azért, mert a nagyapám utolsó ajándékát elvették tőlem, beolvasztatták, és odaadták egy nőnek, aki alig néhány perce nyilvánosan megalázott.

– Ezt még megbeszéljük – mondtam.

Blair gúnyosan felhorkant.

– Remélem, nem akarod visszakérni! Egy ilyen gyűrű legalább százezer dollárt ér. Nem hiszem, hogy valaha is megengedhetnél magadnak hasonlót.

Nem válaszoltam.

Mert abban a pillanatban megértettem, hogy Blair nem egyszerűen elkényeztetett.

Kegyetlen volt.

És valami azt súgta, hogy a családja még sokkal többet rejteget.

Kimentem a bálteremből, hogy összeszedjem magam.

A kiszolgálófolyosó felé indultam, ahol nemrég személyesen ellenőriztem a szálloda felújítási munkálatait.

Ekkor meghallottam Graham Ashford hangját.

Blair apja a rakodórámpa mellett telefonált.

– Nem érdekel, mekkora a kamat! Holnapig várniuk kell!

Megálltam.

– Mondtam már, hogy a Callaway családon keresztül megoldjuk! A fiú ma este aláírja a papírokat!

Csend következett.

Aztán Graham dühösen folytatta:

– Nem, fogalma sincs róla! Azt fogja hinni, hogy a szálloda felelősségvállalási nyilatkozatait írja alá. Mire észreveszi, már késő lesz!

Megdermedtem.

Evan?

Miféle papírok?

– A Callaway-vagyon fedezetként tökéletes lesz – mondta Graham. – A banknak csak az aláírás kell, a többit elintézem.

Lassan hátráltam a folyosó sötétebb részébe.

A telefonom ekkor megrezzent.

Evan üzenete érkezett.

„Jade, valami nincs rendben Blair családjával. Ma délután Graham furcsa dokumentumokat akart aláíratni velem. Beszélhetünk négyszemközt?”

Azonnal válaszoltam.

„Ne írj alá semmit. Semmit, Evan. Tíz perc múlva találkozunk a nyugati folyosón.”

Ezután felhívtam Daniel Price-t, a Monarch Ark vezérigazgatóját.

– Daniel, sürgősen szükségem van rád.

– Természetesen, Callaway kisasszony.

– Graham Ashford ma este pénzügyi dokumentumokat akar aláíratni a testvéremmel. Nézd meg, milyen megállapodások kapcsolódnak a rendezvényhez. A saját jogi csapatunkat is értesítsd.

– Valami baj történt?

– Attól tartok, igen. És hívd fel Rebecca Stone-t is.

Rebecca a vállalatcsoportom vezető jogásza volt.

Daniel egy pillanatig hallgatott.

– Az Ashford Holdings miatt?

Meglepődtem.

– Tudsz valamit?

– A pénzügyi osztály ma délután jelezte, hogy az Ashford család egyik hitelezője kapcsolatba lépett velünk. Azt állította, hogy önök már átvették a követelést.

– Ez igaz – feleltem. – Ma reggel zártuk le a tranzakciót.

Az Ashford Holdings ötmillió dolláros tartozását egy befektetési társaságomon keresztül vásároltam meg, miután a követelést birtokló pénzintézet értékesíteni akarta azt.

Eredetileg egyszerű befektetésnek szántam.

Nem tudtam, hogy a bátyám menyasszonyának családjáról van szó, amíg az ügyvédeim a végső dokumentumokban fel nem hívták rá a figyelmemet.