Akkor még azt hittem, puszta véletlen.
Most már tudtam, hogy az a tartozás kulcsfontosságú lehet.
– Daniel, azonnal kérem az összes rendelkezésünkre álló szerződést, a fizetési mulasztásokról szóló értesítéseket és az Ashford családhoz kapcsolódó biztosítékok adatait. Kizárólag jogszerűen hozzáférhető információkat használjatok.
– Értettem.
– És még valami. A rendezvény végéig senki sem adhat ki új dokumentumot a szálloda nevében az én jóváhagyásom nélkül.
– Intézkedem.
Amikor letettem, valaki megszólalt mögöttem.
– Jade?
Evan állt a folyosó végén.
Az arcáról eltűnt a korábbi boldogság.
– Mi történik? – kérdezte.
– Előbb te mondd el, milyen papírokat akart Graham aláíratni veled.
Evan idegesen végigsimított a haján.
– Azt mondta, az esküvői rendezvényekhez szükségesek. Meg hogy a családok közötti együttműködésről szólnak.
– Miféle együttműködésről?
– Nem tudom pontosan. Blair azt mondta, ez csak formalitás.
– Elolvastad?
– Próbáltam. De Graham folyton sürgetett.
Nagy levegőt vettem.
– Evan, hallottam, ahogy az apja telefonál. Téged akarnak felhasználni valamilyen pénzügyi ügylethez.
A bátyám elsápadt.
– Ez lehetetlen.
– Miért?
– Mert Blair szeret engem.
Nem feleltem azonnal.
Evan szemében ugyanazt a reményt láttam, amelyet évekkel korábban én is éreztem, amikor még hittem, hogy anyánk egyszer büszke lesz rám.
– Lehet, hogy szereted Blairt – mondtam végül. – De a szerelem nem ok arra, hogy olvasatlan dokumentumokat írj alá.
Evan lassan bólintott.
– Van még valami, Jade.
– Mondd.
– Három hete Blair apja megkérdezte, mekkora örökséget hagyott rám nagyapa.
Megmerevedtem.
– És mit mondtál?
– Hogy semmit. Aztán anya kijavított. Azt mondta, hogy a családi vagyon egy része később hozzám kerülhet.
A szívem hevesebben vert.
Nagyapánk halála után valóban létrejött egy családi vagyonkezelő alap.
A pénzt elsősorban anyánk megélhetésére és a régi családi ingatlan fenntartására szánták.
Evan azonban nem rendelkezhetett szabadon ezzel a vagyonnal.
Valaki mégis elhitette Grahammel, hogy igen.
– Evan, figyelj rám. Nem tehetnek automatikusan fedezetté olyan vagyont, amely nem a tiéd. De ha hamis nyilatkozatokat íratnak alá veled, abból súlyos baj lehet.
– Mit csináljak?
– Egyelőre semmit. Gyere vissza velem a terembe. És bármi történik, maradj mellettem.
Amikor visszatértünk, a vacsora már javában zajlott.
A vendégek pezsgőt ittak, a zenekar halk dzsesszt játszott, Blair pedig a terem közepén fényképezkedett.
Graham Ashford a főasztal mellett állt, kezében egy vastag, sötétkék mappával.
Amint meglátta Evant, széles mosolyt erőltetett az arcára.
– Végre itt vagy, fiam! Már kerestelek.
– Beszélgettünk Jade-del – felelte Evan.
Graham tekintete rám villant.
– Ó, a nővéred! Remélem, jól érzi magát nálunk.
A „nálunk” szón különösen nagy hangsúly volt.
– Nagyszerűen – válaszoltam. – Köszönöm az érdeklődést.
Blair odasietett.
– Apa, kezdhetjük a beszédet? A fotós már vár!
Graham bólintott.
– Természetesen. De előbb Evan aláír néhány apróságot.
Kinyitotta a mappát.
– Itt van, fiam. Csak három aláírás. A rendezvényszervezési biztosítékokhoz szükséges.
Evan nem nyúlt a tollért.
– Előbb szeretném elolvasni.
Graham mosolya megmerevedett.
– Ugyan már! Most tényleg ezzel akarod elrontani az estét?
– Elolvasom – ismételte Evan.
Blair arca megváltozott.
– Evan, ne légy nevetséges! Apa ügyvédje készítette.
– Akkor biztosan nem probléma, ha az én ügyvédem is megnézi – mondta a bátyám.
A közelünkben álló vendégek elhallgattak.
Graham lassan becsukta a mappát.
– Ki beszélte tele a fejedet ezzel az ostobasággal?
Mielőtt Evan válaszolhatott volna, megszólaltam.
– Én javasoltam neki.
Graham felém fordult.
– Maga talán ügyvéd, kisasszony?
– Nem.
– Akkor azt ajánlom, ne avatkozzon olyan dolgokba, amelyekhez nem ért.
Blair nevetve hozzátette:
– Apa, Jade építkezéseken dolgozik. Biztosan azt hiszi, hogy egy szerződés olyan, mint egy téglafal.
Néhány vendég zavartan elmosolyodott.
Én Graham szemébe néztem.
– Egy szerződést valóban nem lehet pusztán szép szavakkal megtámasztani. Ahhoz valódi fedezet kell.
