- RÉSZ
„Laura, menj vissza a konyhába! Nem azért hívtalak, hogy a vendégeimmel ülj le. Valakinek fel kell szolgálnia a vacsorát, és ezért vagy itt.”
Az anyósom tizenkét ember előtt mondta, akik éppen akkor érkeztek elegáns querétarói rezidenciájára.
Mozdulatlanul álltam, mindkét kezemmel egy ezüsttálcát tartva.
Majdnem tizenhárom órát dolgozott egyhuzamban. Megvette az alapanyagokat, elkészítette az ételt, kibérelte az asztali edényeket, és a ház minden zegét-zugát feldíszítette.
És most, a barátai előtt, Graciela Salgado úgy bánt velem, mintha az alkalmazottja lennék.
– Elnézést, Graciela? – kérdeztem. – Azt mondtad, hogy kizárólag a vendégeid miatt jöttem?
A 68 éves anyósom megigazította a gyöngy nyakláncát, és megvetően elmosolyodott.
– Ó, Laura, ne kezdd már a drámádat. Felajánlottad, hogy segítesz magadon. Most pedig viselkedj jól, és fejezd be a munkádat.
Laura Castillo vagyok, 46 éves, és huszonkét éve vagyok házas Daniel Salgadóval, egy nagyvállalat kereskedelmi vezetőjével.
A házasságunk alatt számtalan megjegyzést kellett elviselnem az anyjától.
Számára Daniel egy sikeres ember volt, aki eltartja a családját, míg én egyszerűen csak szórakoztattam magam bulikat szervezve.
Sosem érdekelte, hogy van egy saját cégem, ami kongresszusokat és céges rendezvényeket szervez.
Három nappal korábban Graciela kétségbeesésében felhívott.
– Laurita, néhány nagyon fontos üzletembert fogok vendégül látni. Eljönnek majd néhány barátom Mexikóvárosból, és egy üzleti igazgató, aki sok ajtót megnyithatna előttem. Szükségem van a segítségedre.
Azt javasoltam neki, hogy bízzon meg egy profi szolgáltatást.
– Egyáltalán nem! Nem akarok idegeneket a házamba. Mindent elkészíthetsz. Visszafizetem neked az utolsó fillérig a bevásárlást.
Elfogadtam, mert úgy gondoltam, hogy családias élmény lesz.
Azon a reggelen hétkor érkeztem meg a teherautóval, tele étellel, virággal és dekorációval.
Graciela alig köszönt rám.
– Siess, azt akarom, hogy minden tökéletes legyen.
A napot főzéssel, kiszállítások koordinálásával és az étkező rendbetételével töltöttem.
Este hatkor, amikor megpróbáltam átöltözni vacsorához, az anyósom megállított.
– Miért fogsz ruhát viselni? Még mindig szolgálnod kell.
Azt hittem, viccel.
De nyolc órakor, amikor megjelent a vendégei előtt, megértettem az igazságot.
Egy hölgy megkérdezte, hogy ki vagyok.
Graciela hangosan felnevetett.
– Ő Laura, a mi megbízható lányunk. Nagyon hasznos, bár nem sokat tud hozzátenni a fontos beszélgetésekhez.
Éreztem, hogy lángol az arcom.
– A menyed vagyok, Graciela.
– Ez lényegtelen. Menj vissza a konyhába.
Az asztalra néztem.
Pontosan tizenkét szék volt.
Tizenkét étel.
Édes csészék.
Egyetlen hely sem számomra.
Aztán otthagytam a tálcát az asztalon.
– Ha csak egy szolgád vagyok, akkor nélkülem kell befejezned a bulit.
Graciela ököllel az asztalra csapott.
„A fiam támogat téged! Nincs jogod engem zavarba hozni ezek előtt az emberek előtt!”
Levettem a kötényemet és a kijárat felé indultam.
De mielőtt elértem volna az ajtót, egy elegánsan öltözött nő utolért.
– Laura asszony, beszélnem kell önnel.
Átadta nekem a névjegykártyáját.
Amikor elolvastam a nevét és a betöltött pozícióját, meghűlt bennem a vér.
Ő volt az a személy, akitől a cégem valaha is megpróbált megszerezni a legfontosabb szerződést.
És ő az imént látta az összes megaláztatásomat.
- RÉSZ
– Fel kell hívnod a vendégeimet, és bocsánatot kell kérned. Tegnap életemben a legnagyobb zavarba hoztál.
Anyósom vasárnap reggel kilenckor hívott, amikor éppen kávéztam.
Meg sem kérdezte, hogy érzem magam.
– Graciela, egész nap neked dolgoztam, és te szolgálóként mutattál be. Mit vártál tőlem?
„Ne túlozz! Csak vicceltem. Különben is, a fiam kényelmes életet biztosít neked. Mutass egy kis hálát.”
Ránéztem a mappára, amit az asztalon hagytam.
Ez tartalmazta az összes számlát arról a vacsoráról.
47 850 peso.
Ennyit költöttem a személyes számlámról ételre, virágokra, evőeszköz-bérlésre, poharakra és egyéb, általa követelt dolgokra.
