– És mit válaszoltál neki?

– Többé nem kérem, hogy eltűrd a tiszteletlenségét csak azért, hogy boldog maradjon.

Gombócot éreztem a torkomban.

-Köszönöm.

– Sok évvel ezelőtt meg kellett volna tennem.

Nem próbáltam megvigasztalni.

Ez egy olyan igazság volt, amit mindkettőnknek el kellett fogadnia.

A következő hétfőn Graciela megjelent nálunk.

Hozott egy csokor virágot és egy doboz finom csokoládét.

– Nos, Laurita, vége ennek a felhajtásnak – jelentette be, miközben belépett. – Nem fogunk mérgesek maradni valami ilyen ostobaságon.

Meghívtam, hogy üljön le.

Dániel velem volt.

Miután felszolgáltam a kávét, elővettem egy mappát.

Graciela felvonta a szemöldökét.

-Mi az?

– A vacsora költsége.

Letettem elé a nyugtákat.

– 47 850 peso. Itt vannak a termékek, virágok, bérlések és szolgáltatások számlái, amelyekre kértél.

Anyósom kinyitotta a száját.

– Azért számlázol nekem, mert segítek a saját családodon?

– Nem kérek pénzt a munkámért. Csak azt akarom, hogy tartsd be az ígéretedet, és megtérítsd a költségeimet.

– De mi egy család vagyunk!

– Pontosan ezért vártam el, hogy tiszteletben tartsd a szavunkat.

Graciela elvette az egyik nyugtát.

– Hétezerötszáz peso értékű virág? Ez felháborító!

– Te választottad a megoldásokat.

– Kilencezer az evőeszközök bérléséért?

– Különleges porcelánt és extra poharakat kértél. Megkaptam az üzeneteidet.

Látható bosszúsággal ellenőrzött több nyugtát.

Aztán rám nézett.

– Most, hogy megvan az a millió dolláros szerződés, továbbra is szükséged van arra, hogy visszafizessem ezt az összeget?

Mély lélegzetet vettem.

– Az anyagi helyzetem nem változtat azon, amiben megegyeztünk. Ez a pénz a családi vállalkozásom számlájáról jött, és nekem kell igazolnom a kiadásokat. Különben is, egy szerződés elnyerése nem jelenti azt, hogy az összes pénzt profitként kapom meg.

Dániel közbelépett.

– Anya, megígérted, hogy kifizeted a bevásárlást.

– Te is ellenem fordulsz?

– Nem vagyok ellened. Támogatom, hogy betartsd az ígéretedet.

Graciela összeszorította az ajkait.

– A fiam nem szokott így beszélni velem.

Daniel hangoskodás nélkül válaszolt.

„Korábban jobban szerettem elkerülni a veled kapcsolatos problémákat, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy egyedül kellett hagynom a feleségemet. Nem fogom ezt újra megtenni.”

Kínos csend támadt.

Az anyósom megnézte a számlákat.

Aztán Danielre nézett.

És végül rám fordította a tekintetét.

– Tényleg ennyire megbántott, amit azon az estén mondtam?

A kérdés meglepett.

– Nagyon is így van, Graciela.

– De én csak arra kértelek, hogy tálald fel az ételt.

Lassan megráztam a fejem.

– Nem erről volt szó. Nincs problémám a felszolgálással. Rendezvényeken is megteszem, ha szükséges. És azt sem tartom kevésbé értékesnek, aki pincérként dolgozik.

Kissé felé hajoltam.

–Az fájt nekem, hogy egész nap kihasználtál, aztán meg úgy tettél, mintha nem lennék a család része.

Graciela lesütötte a tekintetét.

– Azt akartam, hogy a barátaim azt higgyék, segítség nélkül is meg tudok szervezni egy elegáns vacsorát.

– És hogy ezt elérd, úgy döntöttél, láthatatlanná teszel.

Nem válaszolt.

„Tizenkét szék volt ott, Graciela. Tizenkét gondosan előkészített hely. Tudtad, hogy ott leszek, de már az elején úgy döntöttél, hogy nem érdemlem meg, hogy leüljek.”

Az anyósom idegesen babrált a karkötőjével.

– Nem gondoltam volna, hogy így látod.

– Mert sosem gondoltál arra, hogy mit éreznék.

Dániel megfogta a kezem.

– Anya, Laurának igaza van. Nem vicc volt. Rosszul bántál vele.

Graciela mély levegőt vett.

Amióta ismerem, most először nem volt bántó válaszom felkészülve.

Néhány perc múlva felvette a telefonját.

– Átutalom neked a pénzt.

Beírta az összeget, és megmutatta a nyugtát.

– 47 850 peso. Íme, itt vannak.

-Köszönöm.

-Akkor most már jól vagyunk?

Nyugodtan néztem rá.

– A pénzkérdés megoldódott. A többihez csak idő kell.