Még egyetlen pesót sem adott vissza nekem.
– Majd akkor beszélünk, ha hajlandó leszel tiszteletben tartani engem – feleltem.
És letettem a hívást.
Egy órával később Daniel megérkezett egy San Luis Potosí-i üzleti útról.
Az anyja már elmondta neki a saját verzióját.
– Laura, anya azt mondja, hogy egy jelentéktelen megjegyzés miatt elhagytad a vendégeit.
Elmagyaráztam neki, mi történt.
Dániel felsóhajtott.
–Ismered a jellemét. Talán megvárhattad volna, amíg véget ér a vacsora.
Ezek a szavak jobban fájtak, mint gondoltam volna.
– Az édesanyád azt mondta, nem érdemlem meg, hogy a vendégeivel üljek. Ezt is meg kell köszönnöm neki?
A férjem hallgatott.
Megmutattam neki a számlákat.
– 47 850 pesót költöttem, mert megígérte, hogy visszafizeti. Tizenhárom óra munka után pedig kirúgott a menzából.
Dániel elsápadt.
– Nem tudtam, hogy ennyit fizettél.
– Sok minden van a munkámmal kapcsolatban, amiről soha nem is fáradtál, hogy megtudj.
Délután bementem az irodámba.
A társam, Patricia Morales, a Grupo Roblesre, a Bajío régió egyik legfontosabb vállalatára vonatkozó javaslatunkat vizsgálta felül.
Két hónapja vettünk részt egy kiválasztási folyamatban, hogy megszervezzük a közelgő üzleti rendezvényeiket.
– Laura, a javaslatunk továbbjutott a végső értékelésre – jelentette be Patricia.
Aztán elővettem a táskámból a vacsora közben kapott kártyát.
Elena Robles. A Grupo Robles vezérigazgatója.
Patrícia kinyitotta a szemét.
— Honnan szerezted ezt?
– Tegnap este az anyósomnál volt.
Elena Robles látott téged dolgozni?
– Még rosszabb. Látta, hogyan alázott meg Graciela mindenki előtt.
Patrícia hallgatott.
Hétfőn egy váratlan hívást kaptam.
Elena volt az.
– Castillo asszony, áttekintettem a cége korábbi eredményeit. Az ajánlata érdekesnek tűnik számomra. Szeretnék találkozni önnel és a csapatommal, hogy megvitassuk.
Éreztem, ahogy a szívem a mellkasomban dübörög.
– Öröm lesz.
„Szeretnék valamit tisztázni” – tette hozzá. „A döntés a tapasztalatain, a pénzügyi ajánlatán és a végrehajtási képességén fog múlni. Nem azon, hogy mi történt szombaton.”
– Pontosan ezt akarom én is.
Eközben Graciela a következő társasági fellépésére készült.
Pénteken részt vett a Grupo Robles által szervezett gálán.
Meg volt győződve arról, hogy Elena azért hívta meg, mert meg akarta erősíteni a kapcsolatukat.
Még egy barátjának is ezt mondta:
– Majd meglátja, hogy az a nő tudja, hogyan ismerje fel az előkelő embereket.
Csütörtökön, egy utolsó üzleti áttekintés után Patricia hívást kapott a vállalattól.
Néhány percig hallgatott.
Aztán könnyes szemekkel rám nézett.
– Laura… a mi cégünket választották.
Nem tudtam megszólalni.
De aznap este kaptam egy másik üzenetet.
Elena azt akarta, hogy részt vegyek a pénteki gálán, ahol hivatalosan is bejelentik majd az új üzleti partnereiket.
És amikor megláttam a helyek elrendezését, felfedeztem valamit, amitől remegni kezdtem.
Graciela a vendégek között lesz, akik tanúi lesznek a bemutatómnak.
Ezúttal egy nevemmel ellátott szék lesz a főasztalnál.
És az anyósom még mindig semmit sem tudott.
- RÉSZ
–Hogy érted azt, hogy Laura színpadra fog lépni? Alig tudja, hogyan kell virágokat rendezni és ételt felszolgálni!
Anyósom hangja visszhangzott a szálloda halljában, ahol az üzleti gálát tartották.
Többen megfordultak.
Graciela Elena Robles előtt állt, kezében egy pohárral, hitetlenkedő arckifejezéssel.
– Azt hiszem, tévedsz, Elena – erősködött. – Laura a menyem. Az ő kis vállalkozása abból áll, hogy megbeszéléseket szervez és szép terítőket készít.
Elena nem emelte fel a hangját.
–Pontosan ezért lep meg a megjegyzésed, Graciela. Mert a menyed egy olyan céget vezet, amely épp most nyerte el az egyik legfontosabb szerződésünket.
Anyósom pislogott.
– Szerződés? Veled?
-Így áll a dolog.
– De hogyan?
Elena komolyan nézett rá.
– Versenyképes ajánlatot nyújtottak be, megfeleltek a követelményeinknek, és bebizonyították, hogy rendelkeznek a szükséges csapattal. Nem látom ebben semmi furcsaságot.
