Aztán elkülönítettem a személyes megtakarításaimat, és érintetlenül hagytam a lakbérre, a karbantartásra és a rezsire fordított pénzt.
Várjon.
És akkor elérkezett az az este a konyhában.
– Renata jön – ismételte meg Mauricio –.
Ha jelenetet csinálsz, komoly problémánk lesz.
Ránéztem.
Emlékszem, Renata azt mondta, hogy a barátja felesége egy őrült kontrollmániás.
Már megértettem, mit akar Mauricio.
Ha mindenki előtt felrobbannék, pontosan olyan felesége lenne, amilyennek leírta.
– Rendben – feleltem.
Mauricio összevonta a szemöldökét.
-Rendben van?
—Invitala.
– Nem kezded a bizonytalanságaiddal?
Mosolyogtam.
– Érettséget kértél tőlem.
Érett leszel.
Azon az éjszakán, amíg aludt, írtam a legjobb barátnőmnek, Paulinának.
Szabad még a szobád?
Szinte azonnal válaszolt.
Mindig. Mi történt?
Ránéztem apám kulcsára az asztalon.
Nagy szivárgást találtam, írtam.
És ezúttal nem fogok vödröt alátenni.
Ha tudni akarod, mit csináltam, mielőtt Renata kopogott az ajtón, folytasd a 2. résszel.
- RÉSZ
Másnap elkezdtem a készülődést.
Nem azért, hogy bosszút álljon.
Hogy kijuthassak anélkül, hogy csapdába esnék.
Felhívtam a főbérlőt, és megkérdeztem, mi történik, ha a két bérlő közül az egyik fel akarja mondani a szerződést.
Nem mondtam el neki a részleteket.
Elmagyarázta, hogy alá kell írnunk egy megállapodásmódosítást, és Mauriciónak bizonyítania kell, hogy egyedül is képes fedezni a bérleti díjat.
Aztán időpontot egyeztettem egy Paulina által ajánlott családjogi ügyvéddel.
Adriana Cárdenas asszony átnézte a házassági anyakönyvi kivonatomat.
– Vagyonelkülönítés, nincsenek gyermekek és nincs közös ingatlan – mondta –.
Ha úgy döntesz, hogy elválsz, és ő nem akar, Mexikóvárosban kérheted a válást a felek hibája nélkül.
Nem kell bizonyítani a hűtlenséget a házasság felbontásához.
Ez furcsa súlyt vett le a vállamról.
Nem kellett erkölcsi ítéletet nyernie.
Csak döntenem kellett.
Áttekintettük a közös bankszámlát is.
Adriana azt javasolta, hogy dokumentáljam a befizetéseimet, és ne vegyek ki olyan pénzt, amely Mauricióhoz tartozhat.
Ezt tettem én is.
Előkészítettem egy mappát a bankszámlakivonatokkal, a bérleti díj számlákkal és a személyes dokumentumaimmal.
Aztán bepakoltam ruhákat, apám fényképeit, üzleti dokumentumokat, anyám néhány ékszerét és egy kis szerszámosládát, amit otthon tartottam.
Minden a teherautómban maradt.
Mauricio semmit sem vett észre.
Túl elfoglalt voltam a buli szervezésével.
Vett lámpákat, harapnivalókat, kézműves sört, mezcalt és egy arany táblát, amelyen az állt: ÚJ OTTHON.
Péntek este a nappali fölé akasztotta.
– Nézd csak – mondta.
Most már tényleg otthon érzem magam.
A miénk.
Majdnem felnevettem.
Rezgett a mobiltelefonja.
Ezúttal nem titkolta.
– Renata már megerősítette.
Néhány másodpercre megmutatta nekem a képernyőt.
Csak ennyit sikerült elolvasnom:
Alig várom, hogy láthassam a lakást.
Bort hozok.
Mauricio valamilyen reakcióra várt.
– Milyen kedves – válaszoltam.
Tanulmányozott engem.
– Túl nyugodt vagy.
– Azt kérted tőlem, hogy legyek felnőtt.
Elégedetten tette el a telefont.
Szombaton körülbelül 25 ember érkezett.
Kollégák az ügynökségétől, barátok az egyetemről, néhány szomszéd, Paulina, az unokatestvérem, Oscar és két ember a csapatomból.
Mauricio körbejárta a részleget, italokat kínált és történeteket mesélt.
Amikor valaki a konyháról kérdezett, azt mondta:
—Valeria megjavította a mosogatót.
Tudod, ő a lefolyótisztítás szakértőnk.
Néhányan nevettek.
Én nem.
Egy Jimena nevű női kollégája odalépett hozzá, miközben elsétált.
– Renata tényleg jön?
– Ezt mondta Mauricio.
Jimena összeszorította az ajkait.
– Milyen furcsa helyzet.
– Egyes embereknek inkább, mint másoknak.
6:20-kor Mauricio kétpercenként elkezdte nézegetni a telefonját.
Megigazította az ingét.
Ellenőrizte a haját az ablak tükörképében.
Aztán Paulina közeledett.
– A bőröndöd az autómban van.
Kivettem a teherautódból, ahogy kérted.
-Köszönöm.
