– És tudod mit? Elegem van a gyógyszereidből, a szédülésedből, és abból, hogy háromszor is megkérdezed, bevettél-e már pirulát. Harmincnégy éves vagyok! Nem fogom egy beteg ember ápolására pazarolni az időt.

Arturo mintha összezsugorodott volna a ruhái alatt.

– De azt mondtad, boldog vagy velem…

– Mert azt hittem, más vagy! Most kiderült, hogy Rosa nélkül azt sem tudod, hogyan kell rendszerezni a piruládat.

Megvetően mutatott rá.

–Maradj a feleségeddel, Arturo. Megérdemlitek egymást.

Felkapta a táskáját, és elment, becsapva maga mögött az ajtót.

Senki sem próbálta megállítani.

Néhány percig csendben maradtunk.

Izmael kelt fel először.

– Rosa asszony, azt hiszem, már nincs rám szükség.

Odaléptem és megfogtam a kezét.

– Mindig lesz helyed ebben a házban.

A taxisofőr lesütötte a tekintetét.

„Apám szívrohamban halt meg, amikor még kicsi voltam. Senki sem érkezett meg időben, hogy segítsen neki. Azon az estén, amikor megláttam a férjét, csak arra gondoltam, hogy nem akarom hagyni, hogy egy újabb apa meghaljon.”

Marianna sírni kezdett.

Ismael diszkréten elbúcsúzott.

Amikor becsuktam az ajtót, Arturo még mindig a konyhában ült.

Rajtam volt a szemüvegem.

A lánc a mellkasán lógott.

– Rosa – suttogta –, Te mindezt tudtad.

— Március óta.

– Március óta?

Bólintottam.

–És még mindig gondoskodtál rólam? Etettél, segítettél járni, felkeltél értem éjszaka?

-Igen.

– Miért nem mondtad el az igazat?

Mereven bámultam rá.

„Mert a kardiológus elmagyarázta nekem, hogy nagyon gyenge a szíved. Azt kérte, hogy az első néhány hónapban kerüljem a stresszes helyzeteket. Tudtam, hogy Valeria tettei hatással lehetnek rád.”

Arturo sírni kezdett.

Nem volt botrányos kiáltás.

Eltakarta az arcát, és a vállai remegni kezdtek.

– Rosa, bocsáss meg. Hülye vénember vagyok. Semmit sem érdemlek abból, amit tettél.

Néma maradtam.

–Esküszöm, hogy meg tudok változni. Szakítok vele. Újrakezdhetjük.

Felemelte a fejét.

– Hadd menjek haza.

Hatalmas szomorúságot éreztem.

De egy olyan tisztaságot is, amit évek óta nem tapasztaltam.

Felkeltem, kinyitottam egy konyhaszekrényt, és kivettem belőle a műanyag tablettatartót.

Letettem elé.

Tele volt.

Még aznap reggel elkészítette a gyógyszerét, utoljára, a kezelési utasításokat követve.

„Itt vannak a hét napra való gyógyszereid, Arturo. Ellenőrizd az adagolást a recepted alapján, és ha kétségeid vannak, konzultálj az orvosoddal. Utána magadnak kell boldogulnod.”

– Róza…

– Azt mondtad, hogy nem vagy öregember. Hogy képes vagy gondoskodni a saját életedről.

Megpróbálta megfogni a kezem.

Óvatosan eltávolítottam.

– Azt is mondtad, hogy úgy nézek ki, mint a nagymamád.

Könnyek szöktek a szemembe.

– Tudod mit? Igazad volt. Nagymama vagyok. Két csodálatos unokám van, hatvanegy éves vagyok, szemüveget hordok a nyakamban, és van néhány ősz hajszálam, amit már nem szándékozom elrejteni.

Mély lélegzetet vettem.

– De hat hónapig nem voltam többé ember, csak a gondozód lettem. Nem aludtam, alig mentem ki, és állandóan a légzésedet figyeltem. Míg te egy másik nőről álmodtál, én féltem, hogy felébredek, és halottnak talállak.

Arturo rázni kezdte a fejét.

– Ne mondd azt…

–Igazad van. És a legrosszabb az egészben, hogy annyira megszoktam, hogy gondoskodnom kell rólad, hogy elfelejtettem, hogyan is kell vigyázni magamra.

Patricia ügyvédnő kinyitotta a pénztárcáját.

– Arturo úr, van egy javaslatunk, amelyet el kell magyaráznunk önnek.

Letett egy másik dokumentumot az asztalra.

Mindketten a lakás és a jocotepeci kis nyaralónk tulajdonosai voltunk.

Patricia ismertette a feltételeket.

– Rosa asszony azt javasolja, hogy írja át rá a guadalajarai lakásban lévő részesedését. Cserébe ő is átruházná Önre a jocotepeci ingatlanban lévő részesedését. Ha mindketten beleegyeznek, elkészíthetjük a megfelelő közjegyzői okiratokat.

Arturo lassan olvasott.

– Meg akarja tartani a lakást?

„Itt szeretnék élni” – válaszoltam. „Az emlékeink itt nőttek ki, Mariana a közelben lakik, és én itt folytathatom a munkát.”

-Én is?

– A tiéd lenne a ház Jocotepecben. Lakhatnál ott, eladhatnád, vagy eldönthetnéd, mit kezdesz vele. De ez a döntés többé nem az enyém lesz.